Négyszer tiltották el a vezetéstől, ittasan ült újra a volán mögé
A Diósgyőri Rendőrőrs járőrei elfogták azt az ittas autóvezetőt, akit már a Miskolci Járásbíróság is eltiltott a járművezetéstől.
olvass továbbA Diósgyőri Rendőrőrs járőrei elfogták azt az ittas autóvezetőt, akit már a Miskolci Járásbíróság is eltiltott a járművezetéstől.
olvass továbbValtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, melyen címvédő és hétszeres világbajnok csapattársa, Lewis Hamilton csak ötödik lett, így a másodikként célba érő Max Verstappen átvette a vezetést az összetettben
olvass továbbA Ritmus ASE a Klausz-Csányi Skoda R5 trióval képviseltette magát a 22. Porec Rallye-n. Idén ez a horvát és a szlovén bajnokság közös versenye volt.
olvass továbbIttas vezetésért korábban már elítélt férfi szenvedett balesetet Békéscsabán. Az ütközés után tovább akart menni, de egy nyomozó elvette a kocsija indítókulcsát és a baleset szemtanújának segítségével feltartóztatta. A rendőrség kezdeményezte, hogy a férfit újra állítsák bíróság elé.
olvass továbbHa azt mondjuk, hogy Mini, akkor legtöbbünknek a klasszikus 3 ajtós karosszéria jut az eszébe. A Mini márka kimaxolásával viszont 2015-ben, a harmadik generációval, megszületett az ötajtós változat is. Kevésbé klasszikus így a vonalvezetés, viszont a plusz két ajtó sokat segít abban, hogy praktikusabb autót kapjunk. Kis áldozatot kell tehát hozni a funkcionalitás oltárán.
olvass továbbA címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést az összetettben
olvass továbbEgy hét alatt több mint hatszáz esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt
olvass továbbA Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 22 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchetedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 16 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.
olvass továbbMenetteljesítményeit illetően is új szintre lépett a Honda kompakt szabadidő-autója (B-szegmens modellje)
olvass tovább41 ember dolgozott az autó eltávolításán
olvass továbbA fesztiválozók elsők között tesztelhették a Sportster S modellt, de teljesen betelt a kaland-túramotorra, a Pan America tesztvezetésre is a jelentkezés, ráadásul az érdeklődők a Serial 1 ebike-ot is kipróbálhatták.
olvass továbbA somogyi rendőrök két esetben is eljárást indítottak az ittas járművezetés miatt
olvass továbbIngyenes vezetéstechnikai tréningekkel segíti a Groupama Biztosító a kerékpárosok és autósok biztonságos közlekedését
olvass továbbA szekszárdi rendőrök őrizetbe vették a 41 éves lajosmizsei férfit.
olvass továbbÚjabb két esetben járt el a rendőrség
olvass továbbA hazai közönség előtt szereplő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést az összetettben.
olvass továbbHazánkban a közúti közlekedési balesetben meghalt, megsérült személyek közel 15 százaléka a 18-24 éves korosztályból kerül ki, ezért a Ford Magyarország az ORFK-OBB- vel együttműködve folytatja a 18-26 éves korosztálynak szóló hosszú távú ingyenes tréningprogramját, hogy megelőzhetőek legyenek ezek az esetek. A program 2017 óta van jelen Magyarországon és idén is több mint 200 fiatal számára biztosítja a vezetéstechnikai képzés lehetőségét.
olvass továbbA velünk töltött pár nap alatt az RT az abszolút kedvencemmé vált. Egyáltalán nem csoda, hiszen egy szinte tökéletes motor, fantasztikus vezetési és komfortérzéssel. Nem is vagyok abban biztos, hogy az új R 1250 RT még motor, vagy egy kétkeréken guruló luxusautó. Tényleg minden motor, ami kétkerekű?
olvass továbbMég kívánatosabbá teszi a díjnyertes Jaguar XF Saloon és Sportbrake modelleket az új R-Dynamic Black kivitel bevezetése, míg a Jaguar XE R-Dynamic Black még bőségesebb felszereltséget kap.
olvass továbbAz ittas vezetést, a büntetőfékezést és a piroson áthajtást tartjuk a legveszélyesebbnek.
olvass tovább