Nem csak jogsija nem volt sosem, el is volt tiltva a vezetéstől
Mégis vezetés közben kapcsolták le a rendőrök
olvass továbbMégis vezetés közben kapcsolták le a rendőrök
olvass továbbA gyanú szerint a 30 éves férfi megbukott a forgalmi vizsgáján, majd iszogatni kezdett és úgy döntött, hogy jogosítvány nélkül, ittasan kezd kocsikázni. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
olvass továbbVádat emelt a Ferihegyi úti, halált okozó baleset ügyében az ügyészség, amely végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz az ellen a 33 éves férfi ellen, aki kábítószer hatása alatt taxijával frontálisan nekiment egy szabályosan közlekedőnek
olvass továbbTudom, hogy ez hiba, de nem könnyű számomra az Octavia RS-ről elfogultság nélkül beszámolni. Valamivel több mint két évet jártam egy előző szériás – még ráncfelvarrás előtti –, tehát nem osztott lámpás RS-sel. Annak ellenére, hogy kezdetben kétkedéssel fogadtam és nem voltam benne biztos, hogy a szívemhez fog nőni, szerencsére ez teljesen másképpen alakult. Imádtam a vezetési élményét, a praktikumát, helykínálatát és a tömegautók közötti különleges státuszát. Az RS az átlagember Ferrarija, az elérhető áru többfunkciós sportautó, ahol anya nem köt bele a nagy lóerőbe és nem mondja azt, hogy fölösleges, mert minden komfort benne van, amit ő is elvár. A férfiembernek pedig egyetlen pillanatig sem kell szégyenkeznie benne, bármilyen társaságba is érkezik meg vele.
olvass továbbJúlius 3-án szombaton nyílt napot tart a Harley-Davidson Budapest, tesztvezetéssel és ingyenes Mystery Gang koncerttel készülnek, de lesznek ínycsiklandozó street food finomságok, cseh sörkülönlegességek és meglepetések is.
olvass továbbSokszor azt hihetjük, hogy az, amit racionális okok miatt veszünk meg, az csak unalmas, funkcionális lehet. Ez a két fogalom pedig nem mindig jár kéz a kézben egy olyan hobbieszközzel, mint a motorkerékpár. Itt ugyanis az élmény, a vágyaink fokozása sokszor lényegesen fontosabb szempont lehet, mint az, hogy jó ár/érték arányban vásároljunk.
olvass továbbA Pápai Rendőrkapitányság a sofőr ellen ittas és engedély nélküli vezetés, míg az autó tulajdonosa ellen a vezetés tiltott átengedése miatt indított eljárást
olvass továbbKét évvel a piaci bevezetés után a BMW M GmbH felfrissíti a BMW X3 és a BMW X4 nagyteljesítményű párosát. Az új BMW X3 M Competition és az új BMW X4 M Competition minden korábbinál nagyobb tolóerővel érkezik meg az utakra.
olvass továbbKétségkívül az új Nissan Juke minden pontján igényesebb, minőségibb és szebb lett, mint elődje. Bár karakterében megegyezik az első generáció formai jegyeivel, de vonalvezetése már nem annyira formabontó, kevésbé megbotránkoztató. Az is lehet persze, hogy a világ felnőtt ahhoz a formatervhez, amelyet a japán/francia autóóriás 2009-ben megálmodott.
olvass továbbA Fővárosi Önkormányzat a budapesti középiskolák és felsőoktatási intézmények vezetőihez írt levélben kéri a csúsztatott iskolakezdés bevezetését a kényelmesebb utazás érdekében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel
olvass továbbA Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát
olvass továbbMax Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap, ezzel az összetettben is átvette a vezetést a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamiltontól, aki hetedikként ért célba Monte-Carlóban
olvass továbbA „Thrill” marketingkampány szemléletes képet ad arról, merre tart a Nissan márka
olvass továbbA Jaguar a kifinomult R-Dynamic Black változat bevezetésével, valamint a fedélzeti online funkciók kibővítésével teszi még vonzóbbá az E-PACE modellcsaládot
olvass továbbMájus közepétől bűncselekménynek minősül a eltiltás hatálya alatti vezetés
olvass továbbKifejezetten hosszú, a folyamatosan változó időjárás miatt kimerítő, ugyanakkor élvezetes versenyen van túl a Hangodi Bendegúz, Bunkoczi László kettős, amely az idénynyitón aratott győzelme után az Ózd–Eger ralit a második helyen zárta a Peugeot 208 Rally Kupában és a 2WD kategóriában egyaránt
olvass továbbSúlyos sérülést szenvedett a gépkocsivezető és utasa a Jászapátin történt balesetben
olvass továbbKábítószer-kereskedelem, bódult állapotban történő járművezetés és egészségügyi termék hamisítása miatt jogerősen hat és fél év fegyházbüntetésre ítélték kedden azt a bonyhádi férfit, aki marihuanát és amfetamint árult - tájékoztatta a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség kedden az MTI-t
olvass továbbEden csatlakozik a Nissanhoz az okosabb, tisztább és élvezetesebb e-autó élmény promotálása érdekében
olvass továbbA vadonatúj KONA N a nagy teljesítményű N márka legújabb típusa, egyben első sportos szabadidőjárműve, amely a versenypálya-alkalmasságot a crossoverek sokoldalú praktikumával társítja
olvass tovább