A buszsáv a buszoké
Folytatódott a fővárosi buszsávok ellenőrzése. Két nap alatt 68 szabálytalanság miatt intézkedtek a budapesti rendőrök.
olvass továbbFolytatódott a fővárosi buszsávok ellenőrzése. Két nap alatt 68 szabálytalanság miatt intézkedtek a budapesti rendőrök.
olvass továbbEgyirányúsították a Ferihegyi repülőtérre vezető utat a városhatár felé a Határ úti felüljárótól a Kőbánya-Kispesti felhajtóig, ugyanis elkezdődött a 3-as metró vágányai feletti híd felújítása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedden az MTI-vel.
olvass továbbA tavalyi évben megjelent nagyobb, 62kW akkumulátorral és a legmagasabb felszereltségi szinttel rendelkező csúcs Leaf járt nálunk. Nem egy alkalommal próbáltuk már ki a villanyautózás alapítójának, legalábbis újkori megalapozójának számító Leaf-et. De a nagyobb hatótávolság mindenképpen megérte a vele való újabb foglalkozást.
olvass továbbA Nissan JUKE 10. születésnapját ünnepelve, a márka szabad kezet adott tíz fényképésznek
olvass továbbA Continental technológiai vállalat budapesti gyára elkötelezett a biztonságos közlekedés és a fenntartható mobilitási ökoszisztéma elősegítése mellett. A vállalat fővárosi telephelye meghatározó mérföldkőhöz érkezett, 2021 áprilisában legyártotta az ötvenmilliomodik darab fékvezérlő elektronikát. Az elmúlt tíz évben az ER100 kódjelű fékvezérlő elektronika termék folyamatosan megújult a piaci trendek elvárásai és a Continental biztonságtechnikai innovációi következtében, melyet a kompakt elektronikájának és megbízható működésének köszönhetően a világ járműgyártói széles körben alkalmaznak személygépkocsikban és motorkerékpárokban.
olvass továbbÚjabb fővárosi híd tisztul meg a hétvégén. Szombaton és vasárnap az Árpád hidat csutakolják.
olvass továbbÖsszedőlt a felüljáró egy metrószerelvény alatt a mexikói fővárosban. Rengeteg a halott és a sebesült.
olvass továbbAmikor a japán Jujiro Matsuda 1920 január végén megalapította dugógyárát, vélhetően nem volt tudomása arról, hogy a bolygó egy távoli pontján, Trianonban az első világháború győztes hatalmai éppen megkezdték a tárgyalást Magyarország térdre kényszerítéséről. Mr. Matsuda a dugógyár születésnapi tortáján 13 szál gyertyát fújt el éppen, miközben a világ ezen fertályán Adolf Hitler ünnepelte kancellári kinevezését. 25 gyertya volt már a céges szülinapi tortán, amikor Hitler csapatainak kapitulációjával véget ért a második világháború, hogy ezzel minden figyelem a Pacifik háborúra és a japánok legyőzésére összpontosulhasson épp Matsuda feje felett, épp az ő városában, Hiroshimában.
olvass továbbÓránként 320 kilométeres sebességgel száguldó szuperexpresszekkel tehermentesítenék az M1-es autópályát, a budapesti elővárosi közlekedést, valamint a Budapest-Bécs vasútvonalat 2030 után. Az ezermilliárd forintos nagyságrendű beruházásról rajzfilm már van.
olvass továbbLépten-nyomon épülethálókkal találkozunk a városban, melyek forgalmas csomópontokban és utcákon, óriási felületen hirdetik a Kia modelleket és az aktuális akciókat
olvass továbbJegy és bérlet nélkül vehetik igénybe a fővárosi közösségi közlekedés járatait a Föld napja alkalmából az autósok. Egy forgalmi engedéllyel egy fő utazhat.
olvass továbbSzombat estig két ütemben csutakolják le Budapest második legfiatalabb hídját. Lágymányos és Ferencváros között sávlezárások lesznek a Duna felett.
olvass továbbÜzemanyagtolvajt fogtak a rendőrök a fővárosban. A kilencrendbeli lopással gyanúsított elkövető szívócsővel dézsmálta az autók tankját.
olvass továbbA hétvége az Extreme E-ről, minden idők egyik legextrémebb autóverseny-sorozatáról fog szólni. Az első futamnak Szaúd-Arábia ad otthont, ahol 12, többek közt a sportág legendái – Hamilton, Button és Rosberg – által vezetett csapat áll rajthoz, hogy kihozzák az extrém maximumot a versenyautóikból. A bajnokság egy sivatagi oázisban, Al-Ula városában kezdődik, ami arab nyelven annyit tesz, „első ugrás”. Az időmérőre április 4-én, a futamra pedig másnap kerül sor.
olvass tovább2004-et írunk, amikor a Colorado megyei Granby városának csendjét, ez a külön erre a célra átépített Komatsu D335A-as buldózer megtöri. Szó szerint, mivel a fél várost eldózerolja, és ezzel 7 millió dolláros kárt okoz.
olvass továbbAz elsőre furának tűnő külseje közelebbről nyer értelmet, mivel a gyári raktér duplájával rendelkezik. Az okos elővárosi futár, mely ott teljesít a legjobban ahol belsőégésű társai képtelenek.
olvass továbbA vadonatúj Hyundai BAYON városi szabadidőjármű március 2-án, közép-európai idő szerint délelőtt 10 órakor tartja digitális világpremierjét
olvass továbbA Toyota megkezdte hatalmas várakozások övezte projektje, a jövő városa prototípusának szánt Woven City felépítését a Fuji hegy lábánál, egy korábbi Toyota üzem, a Shizuoka prefektúrában, Susonoban található korábbi Higashi-Fuji elnevezésű telephelyén
olvass továbbHajóbaleset történt a Duna budapesti szakaszán. Komolyabb károkról nem érkeztek hírek, képek viszont készültek.
olvass továbbA Peugeot frissen bevezetett városi modelljei benzines, dízel és villanymotorral egyaránt kaphatók, utódaik azonban végleg szakíthatnak a belső égésű hajtástechnológiákkal
olvass tovább