Hetes alá – BMW i5 M60

Egy igazi érzelmi kavalkád az i5. Rengeteg-rengeteg jó élménnyel és néhány bosszantóval, amelynek többsége inkább az árából és az ehhez kapcsolódó elvárásokból fakadnak. 1972 óta létezik az ötös sorozat, a mostani a nyolcadik a sorban. Azt gondolom, hogy a legendás, negyedik generációs E39 után ez is egy hasonlóan nagy fordulat lesz a modellgenerációk között. Én az autózás jövőjét látom benne, amely bizonyos szempontból gyönyörű, tiszta és csodálatos lehetőségeket takar, másfelől pedig sötét árnyak övezte zsákutca is lehet belőle. Annyi viszont biztos, hogy szó nélkül nem lehet elmenni az új 5-ös, és azon belül az elektromos változat mellett.

olvass tovább

Az év legjobbja franciául – Peugeot e-2008 Allure

A 2023-as év autója, mint arról korábban beszámoltunk, a Jeep Avenger. Biztosan nem illendő ezzel a kijelentéssel kezdeni egy Peugeot tesztet, de azt hiszem senki nem fog haragudni érte, hiszen az új, típusfrissítésen átesett Peugeot 2008 ugyanattól a szülőtől származik, méghozzá a Stellantis Csoporttól. Ezek után gondolom nem lepődik meg azon senki, hogy műszaki alapjaiban lényegében megegyezik a Jeeppel. Persze ezt, ha nem mondom, senki észre nem veszi, hiszen a francia és az amerikai stílust minimum egy óceán választja el egymástól.

olvass tovább

A BYD SEAL U és a BYD TANG is öt csillagot szerzett az Euro NCAP töréstesztjén

  • december 17, 2023

 A BYD SEAL U és BYD TANG egyaránt ötcsillagos minősítéssel végzett az Euro NCAP töréstesztjén, már az európai piaci bevezetésük előtt  A SEAL U 90%-ot teljesített felnőtt-, és 86%-ot gyerek-utasvédelemben  A TANG magas minősítést szerzett gyerekvédelemben a frontális, félátfedéses teszten és az oldalütközéses vizsgálatokon is  A SEAL U és a TANG is magas pontszámot kapott a gyerekülések beszerelését vizsgáló teszteken  A két modell eredményei kiválóan példázzák a BYD biztonság és fenntarthatóság iránti elkötelezettségét

olvass tovább

ÚJ KORSZAKBA LÉP A RANGE ROVER: MEGKEZDŐDÖTT A RANGE ROVER ELECTRIC PROTOTÍPUSÁNAK TESZTELÉSI FÁZISA, ÉS EZZEL MEGNYÍLT A VÁRÓLISTA A MODELLRE

  • december 17, 2023

 Az új Range Rover Electric fejlesztése, amelyhez kapcsolódóan minden eddigi típusánál több szabadalmat jegyeztetett be a Range Rover, belépett a tesztelés fázisába. Ennek során a prototípusoknak minden idők egyik legszigorúbb, legaprólékosabb validálási programján kell helyt állniuk a szélsőséges hőmérsékleti viszonyoktól kezdve az összes elképzelhető időjárási és terepkörülményekig, beleértve az akár 850 mm-es gázlómélység ellenőrzését  A mérnökök feladata, hogy minden idők legcsendesebb, legkifinomultabb Range Rover modelljét alkossák meg. Ezt támogatja az egyedülálló, aktív menetzaj-csillapítás, az egyedi hangdizájn, valamint az elektromos architektúrából adódó utaskomfort, amelyek együtt meghitt, pihentető, prémium utazási élményt kínálnak  Az akkumulátorokat és az elektromos hajtómodulokat (EDU) a JLR új elektromos hajtásláncokat gyártó központjában, az egyesült királyságbeli Wolverhamptonban fogják összeszerelni  A rugalmas, moduláris, hosszmotoros architektúrára (MLA) épülő Range Rover Electric a jelenleg is forgalmazott mild hybrid és plug-in elektromos hybrid Range Rover típusokkal együtt készül majd az Egyesült Királyságban, a vállalat solihulli üzemében, ahol 70 millió angol font értékű beruházással egy új alvázgyártó üzemet hoz létre a gyár

olvass tovább

A BYD DOLPHIN az AUTOBEST 2024-es győztese, “Európa legjobb vétele”.

  • december 17, 2023

• Az Autobest összeurópai zsűrije az új BYD DOLPHIN-t “választotta Európa legjobb vételének” 2024-ben. • A BYD DOLPHIN-t és három döntős vetélytársát az ausztriai Teesdorf tesztpályáján és a környező utakon tesztelte a zsűri • A DOLPHIN különösen kompakt méreteihez képest tágas utasterével, biztonsági jellemzőivel, technológiájával, gazdag alapfelszereltségével és kiváló ár-érték arányával győzte meg a zsűri tagjait • A forradalmi Blade akkumulátor új mércét állít biztonságban, tartósságban és teljesítményben

olvass tovább

Szemben az árral - Peugeot 508 SW Allure 1,5 BlueHDI 130

Hívjuk klasszikus értéknek mostantól, ha egy autó nem SUV és nem hybrid. Unalmas lenne mindig azzal kezdeni a cikket, hogy végre egy kivétel, vagy azzal, hogy egyik az utolsók közül. Pedig valószínűleg igen, de azért, hogy kifordítsam kicsit, ezúttal nem temetni jöttem a hagyományos kombit, hanem dicsérni. Eljutottam oda, hogy szeretek szembe menni az autópályán és éppen emiatt nem szeretem a tucatautókat, nem szeretek 5-6 centivel magasabban ülni, mint 15 évvel a teherautósofőrökön kívül bárki ezelőtt és továbbra is mélyen hiszek abban, hogy a dízel autóknak van létjogosultsága. A Peugeot 508 SW tehát olyan gépkocsi, amit én kifejezetten szeretek, annak ellenére is, ha most éppen nem divat.

olvass tovább

Ne higgy a szemednek – KIA EV6 GT

Ha azt a benyomást akarod kelteni, hogy visszafogott, elsősorban a család szállítását szolgáló autót tartasz a garázsban, ahol természetesen a környezetvédelmi szempontok elengedhetetlenül fontosak a számodra, miközben a kisördög, aki igazán befolyásol, akkor a KIA EV6 GT neked készült. A képességek és a külcsín bizony ebben az autóban találkozik a legkevésbé, hiszen egy brutális sportautó az EV6 GT.

olvass tovább

Mit Mondhatnék, Minthogy Menő – BMW M4 Competition Cabrio

Már igen régóta kettévált az autózásban az a két funkció, hogy mint kizárólag eszköz elvigyen egyik pontról a másikba, és az, hogy a sebességet hajszolva élvezetet okozzon. Külön fejlődik a két vonal, de persze néha összeér a kettő. Érdekes irány a tető nélküli, azaz kabrió autók kategóriája, amelyek a szabadság érzést hozzák még közelebb hozzánk, cserébe némi kényelmetlenséget okozva a funkcionalitás terén. Mi történik, ha a három szempontot összegyúrjuk? Ez a BMW M4 Competition Cabrio!

olvass tovább

Hihetetlen funkciók – Dacia Jogger Extreme TCe110

Második alkalom, hogy a Dacia Jogger nálunk vendégeskedett. A Renault csoport budget autója ezúttal olyan oldalát mutatta meg, amire ritkán lehet számítani. Sokszor felmerül a kérdés egy típus esetében, hogy kik a versenytársak. Ezúttal a Jogger új funkciójával gyakorlatilag versenytárs nélkül maradt, vagy ha nagyon tágítjuk a kört, akkor kétszer, háromszor drágábban találunk ellenfelet. A Jogger tehát nem csak felszereltségében, hanem képességeiben is extrémet mutat.

olvass tovább

Országúti cirkáló – KIA Sorento 200CRDI

A mai tesztünk szó szerint a múltba repít vissza. Igaz nem a nagyon távoliba, csak ide a közelmúltba, de 2 év manapság történelminek tekinthető az autóiparban. Tehát, ha úgy tetszik, kerestünk egy még árlistán található dinoszauruszt a szó szoros és távoli értelmében. A teszttel pedig bizonyítani szerettük volna, hogy ezeknek a lényeknek a kora még nem járt le, csak a marketingjük lett sokkal gyengébb.

olvass tovább