Végre megérkezett a helyére – Volkswagen ID. 7 Pro

Most már lassan 5 éve, 2019 szeptemberében jelentette be a Volkswagen az első, tisztán elektromos meghajtásra fejlesztett járművét, az ID. 3-at. A bejelentést követően még több, mint egy évet kellett várni, hogy a sorozatgyártás elinduljon és szerintem egészen az ID. 7-ig, azaz mostanáig pedig arra, hogy a márkához méltó, kiváló elektromos autó kerüljön piacra a konszerntől.

olvass tovább

Az érett gyümölcs a legízletesebb – Suzuki Across 2,5l PHEV E-4WD

2021-ben mutatkozott be az ötödik generációs RAV4 modellfrissített változata. Ettől az időponttól lett elérhető a plug-in hybrid (PHEV) meghajtás. A konnektorról tölthető hybrid különlegessége, hogy 18,1kW -os akkumulátora segítségével gyári adat szerint 75km-t, de odafigyeléssel akár még nagyobb távolságot is meg tudunk tenni tisztán elektromos motorral. Hogy mi ebben a Suzuki érintettsége? Az, hogy Across néven ez a márka is forgalmazza a járművet, elsősorban a Suzuki flotta a CO2 kibocsátásának a csökkentése miatt.

olvass tovább

Továbbra is a jövőt mutatja – Toyota C-HR plug-in hybrid GR Sport Premier Edition

A Toyota C-HR első generációja egy meghökkentő lépése volt a márkának. Mintha egy koncepció autó jelent volna meg tömeggyártásban. Részletei, karaktere az egész formavilág semmire nem hasonlított, mondhatnám azt is, hogy igazi egyediséget hozott a bakancs formára hajazó kompakt SUV-k sorába. 7 év után eljött a pillanat, hogy új modell váltsa az elsőt és tovább vigye annak hagyományát.

olvass tovább

Attól, hogy nem fiatal, még ne írjuk le – Ford Kuga 2.5l Plug-In Hybrid AT FWD

A harmadik generációs Kuga nem először vendégeskedik nálunk és attól függetlenül, hogy a kor már meglátszik rajta, ügyesen állja a sarat a rengeteg versenytárssal szemben. Határozottan pozitív élményeket kaptunk a kompakt méretű SUV-tól. Tágas, praktikus belső tere, széles motor és felszereltség kínálata pedig továbbra is vonzó a vásárlók körében.

olvass tovább

Minek nevezzelek? – Toyota Prius Plug-in Hybrid Executive

1997 óta ismerjük. Talán az egyik legismertebb zöld autó, amely határozottan nem a külsőjével hódított. 2008-ra már az egymillió darabos értékesítést elérte világszere, mára pedig már a kétmilliós eladást súrolja. Hogy miért? Mert az a fajta vágy egyre több emberben megfogalmazódik, hogy a lehető legkisebb környezeti terheléssel közlekedjen. Ebben pedig a Toyota és azon belül a Prius az első.

olvass tovább

Fordulatosan - Ford Puma Vivid Ruby Edition

A Ford az elmúlt pár évben alaposan újra gondolta a modellpalettát. A klasszikus Puma nevet formai szempontból kicsit ugyan megcsúfolta azzal, hogy crossoverré alakította, de aki ezen túlteszi magát az egyáltalán nem fog csalódni. A magasított Puma ugyanis egy kiválóan vezethető, remek városi autó lett. 4-5 éves piaci jelenlét után, közvetlenül a modellfrissítés előtti utolsó, limitált szériás modellt próbáltuk ki.

olvass tovább

Villamosítás mindenkinek: új Opel Corsa Hybrid, 7.890.000 forinttól

  • március 05, 2024

• Villamosított, okos és kényelmes: az Opel Corsa, most először 48 V-os hibrid hajtáslánccal is elérhető • Hibrid előnyök: alacsony CO2 kibocsátás, kis sebességű tisztán elektromos üzem • Jól felszerelt: számos csúcstechnológia, és hibrid-specifikus kijelzők • Stílusos, sikeres kisautó: az Opel márkaarcával, a Vizorral, és új műszerfallal

olvass tovább

A katonatiszt – Hyundai Kona 1.6 GDi Hibrid

A vadonatúj Hyundai Kona járt nálunk és sok szempontból olyan lett az autó, mintha az autós újságírók álmát valósították volna meg a koreai márkánál. Sehol semmi zongoralakk és a fizikai kezelők is visszatértek a műszerfalra. Ezek szerint nem volt hiábavaló annyit siránkozni arról, hogy a túlzott digitalizáció inkább szükségtelen, mint hasznos. De abban a pillanatban, amikor a volán mögé ülünk és elindulunk, azonnal rájövünk, hogy van némi üröm az örömben.

olvass tovább