A Mercedes-Benz második negyedéves eredményei
A kihívásokban bővelkedő piaci környezetben is kiemelkedően nagy a kereslet az elektromos járművek és a Mercedes-Maybach modellek iránt
olvass továbbA kihívásokban bővelkedő piaci környezetben is kiemelkedően nagy a kereslet az elektromos járművek és a Mercedes-Maybach modellek iránt
olvass továbbMindennek eljön a maga ideje. Így annak is, hogy hazánk is elkezdett tisztán elektromos autókat gyártani a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának köszönhetően. Két változatban készült, nálunk az erősebb járt a 350 kódnevű, de létezik egy visszafogottabb változat is, amely csak 228 lóerős és a 300 névre hallgat.
olvass továbbAz SUV/crossover előretörésével és népszerűvé válásával egyes kategóriák jelentősen háttérbe szorultak. Az MPV-k, vagy közismertebb nevükön egyterűek, szépen-lassan kikoptak az egyes márkák kínálatából. Mint utolsó bástya, a kisáruszállítókból átalakított személyautók maradtak. A Stellantis csoport egycsapásra elektrifikálta ezt a kínálatot. Jó döntés volt-e ez a lépés, illetve van-e külön arculata a Peugeot-nak a többi márka között? Többek között erre kerestük a választ.
olvass továbbHa Lexus, akkor hybrid, legalábbis ez az általános beidegződés. Most viszont, hogy már szinte minden márka, a tömegtől a prémiumig, megjelent legalább egy, de inkább számos elektromos hajtású modellel, így a Lexus sem tehetett mást. A Toyota/Lexus mindig a saját útját járta, járja, ezt bizonyítja, hogy övék volt az első hybrid, illetve már szériában gyártanak üzemanyagcellás autót is. Az UX300e pedig azért kellett, hogy a világ legnagyobb autógyára ilyen hajtással is fel tudjon mutatni valamit.
olvass továbbVégsőkig tökéletesítette ultramodern elektromos autóját a Honda
olvass továbbA részben vagy teljesen elektromos meghajtások és az ezekhez szükséges akkumulátorok vezető fejlesztőjének számító Toyota lakossági használatra is elérhetővé teszi az elektromos járműakkumulátor-technológián alapuló tárolóakkumulátor-rendszerét
olvass továbbA brit prémiummárka autóinak hamisítatlan egyedisége a következő, tisztán elektromos meghajtású nemzedékkel látványos fejlődésen megy keresztül
olvass továbbA jövő nem csak elektromos, hanem a svédek szerint vegán is. A C40 az első Volvo, amelyik kizárólag elektromos hajtással kapható. Az új világ, amely láthatóan újraírja a lehetséges elvárásainkat, amelyet egy autótól kaphatunk egészen új fejezetet nyit a Volvonál és úgy egyáltalán a presztízs márkáknál. Mit is jelent ez?
olvass továbbA Jövő Mobilitása Szövetség jól átgondolt, előretekintő és a városi közlekedés várható változásait szem előtt tartó, átfogó szabályozást sürget az elektromos rollerekre
olvass továbbA Volkswagen-csoport a Scout, az ikonikus amerikai márka villamosítását tervezi
olvass továbbA Lexus tisztán elektromos, nagyteljesítményű sportautó-víziója első európai szereplését a legendás Goodwood-i pályán tartja majd: a Lexus LFA szellemiségében fogant Lexus Electrified Sport koncepció a júnus 23. -26. között megrendezésre kerülő Goodwood Festival of Speeden debütál.
olvass továbbA világ elsőszámú környezetbarát luxusautómárkája, az Európában mára 99%-ban öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus egy sor fontos új modell idei bemutatása után tovább emeli a tétet:
olvass továbbA világ legnépszerűbb autója, a Toyota Corolla jövőre érkező megújuló generációja megkapja a Corolla Crossban debütáló, a világ legfejlettebbjének számító ötödik generációs öntöltő hibrid elektromos meghajtást.
olvass továbbA Stellantis és a Toyota tovább bővítette együttműködését egy elektromos verzióban is elkészülő, nagyméretű haszongépjármű megalkotása érdekében: a két autógyártó új megállapodást jelentett be az európai piacra szánt nagyméretű haszongépjárművekről
olvass továbbFurcsa időket élünk. A leggyorsabb Mustang már SUV és nemhogy V8-as blokk nincsen benne, de még csak nem is benzin hajtja. A Mach-E GT elképesztő élményeket ad, de vigyázat, nyomokban Mustangot is tartalmaz.
olvass továbbSUV coupé modellel bővül a Volkswagen tisztán elektromos meghajtású ID. portfóliója, Magyarországon is megjelent az ID.5 és az összkerékhajtású, sportosabb kivitel, az ID.5 GTX
olvass továbbA 2022-es évet már hiánytalan e-furgon portfolióval kezdte a Peugeot, a fejlesztésnek azonban nincs vége: típusainak folyamatos frissítésével támogatja azon ambicióját a gyártó, hogy az év végére vezető pozíciót érjen el a helyi emisszió nélkül használható könnyű haszonjárművek európai piacán
olvass továbbA JUKE Rally Tribute egyesíti a Nissan úttörő Crossover és elektromos meghajtással kapcsolatos szakértelmét
olvass továbbA külföldi továbbképzés vagy felmondás között választhatnak a szerbiai Fiat-gyár dolgozói, miután a gyár elektromos autók gyártását készíti elő, és az anyacég, a Stellantis szerint a dolgozókat ehhez át kell képezni - adta hírül a Telegraf című belgrádi napilap szerdán
olvass továbbFuturisztikus, formabontó, lenyűgöző, egy páratlan élmény. Ez röviden a BMW CE 04. Az elmúlt napok minden pillanatában élvezetem, hogy motorteszteléssel foglalkozom és újra megfogalmazódott bennem, hogy a csomagolás mennyire, de mennyire fontos az élet minden területén. Mert a technikai adatok bármire utalhatnak, a CE 04 ezzel szemben egy semmihez sem fogható élményt adott.
olvass tovább