Megérkezett Magyarországra a Lamborghini Temerario, a vérbeli „Fuoriclasse”
920 lóerő, ikerturbó, V8-as hibrid hajtáslánc – így teremt új kategóriát a szupersportautó
olvass tovább920 lóerő, ikerturbó, V8-as hibrid hajtáslánc – így teremt új kategóriát a szupersportautó
olvass továbbImmáron két évtizede része az életünknek a Tucson. Volt egy kitörési pont 2015-ben, amikor új nevet keresett magának, de végül a 2020-ban megjelent negyedik generációval névben visszatért a gyökerekhez. Ennek a változatnak a modellfrissített verziója járt nálunk. A modell az elektromoson kívül, minden egyéb meghajtással elérhető. Ezek közül a hibrid verziót teszteltük.
olvass továbbSzinte gyors egymásutánban járt nálunk az új, második generációs Hyundai Kona hibrid, majd annak elektromos változata. A koreai márka már megtanulhattuk, hogy minden hangszeren játszik. Vannak tisztán elektromos meghajtásra fejlesztett modelljei, amelyek Ioniq néven futnak, és van olyan modell, amely különböző meghajtással választható, így elektromos motorral is. Ez a Kona!
olvass tovább• Villamosított, okos és kényelmes: az Opel Corsa, most először 48 V-os hibrid hajtáslánccal is elérhető • Hibrid előnyök: alacsony CO2 kibocsátás, kis sebességű tisztán elektromos üzem • Jól felszerelt: számos csúcstechnológia, és hibrid-specifikus kijelzők • Stílusos, sikeres kisautó: az Opel márkaarcával, a Vizorral, és új műszerfallal
olvass továbbA vadonatúj MG3 egy fejlett technológiát képviselő B-szegmensbe tartozó hibrid hatchback, amely a teljesítmény, a hatékonyság és a kifinomultság kombinációját kínálja. Az MG3 most először lesz elérhető a vásárlók számára egész Európában, miután korábban kizárólag az Egyesült Királyságban volt megvásárolható. Háromféle felszereltségi szinttel kerül bevezetésre, amelyek mindegyike a vadonatúj Hybrid+ hajtásláncot használja. Az MG a hibrid rendszeren végzett fejlesztése során nagyobb akkumulátort és erősebb villanymotort épített be, ami új mércét állít fel a B-szegmensben.
olvass továbbA vadonatúj Hyundai Kona járt nálunk és sok szempontból olyan lett az autó, mintha az autós újságírók álmát valósították volna meg a koreai márkánál. Sehol semmi zongoralakk és a fizikai kezelők is visszatértek a műszerfalra. Ezek szerint nem volt hiábavaló annyit siránkozni arról, hogy a túlzott digitalizáció inkább szükségtelen, mint hasznos. De abban a pillanatban, amikor a volán mögé ülünk és elindulunk, azonnal rájövünk, hogy van némi üröm az örömben.
olvass tovább• Megérkezett a BYD új, Super DM (DM: Dual Mode) hajtáslánca: a márka első európai plug-in hibridje a Genfi Autószalonon debütál • Itt a BYD TANG új sorozata: innovatív hétüléses elektromos SUV, prémium szolgáltatásokkal és összkerék-hajtással • A BYD bemutatja luxusmárkáját a YANGWANG-ot: az új energiájú hajtásláncok csúcsa, a YANGWANG U8 • A DENZA D9 tavalyi, Müncheni Autószalonon megrendezett bemutatója után itt a BYD prémiummárkájának újabb európai újdonsága, a DENZA N7 • A BYD a 4-es pavilon 4221-es standján, közel 1000 négyzetméteres területen állít ki a 2024-es Genfi Autószalonon. A márka sajtókonferenciája február 26-án hétfőn, 11 óra 45 perckor kezdődik
olvass továbbAz évről évre kiosztásra kerülő, az autóiparban nagy elismerésnek örvendő Év Autója díj az észak-amerikai régióban a Toyota Prius és Prius Prime képében talált nyertesre, ezzel is megerősítve a kiemelkedő piacvezető szerepét a világ legzöldebb autógyártójának. A döntésért az Egyesült Államok- és Kanada-beli autóipari újságírókból álló független zsűrije felelős, kik a szoros versenyben a Toyota Prius és Prius Primeot hozták ki a megmérettetés győzteséül. A díj kritériumai között szerepel többek között az innováció, a kezelhetőség és a biztonság, mint pontozandó tényező, melyekre a Toyota minden modelljénél nagy hangsúlyt fektet, így tökéletesítve a lehető legmagasabb felhasználói elégedettséget és vezetési élményt. A vadonatúj Toyota Prius Európában kizárólag a világ legfejlettebb harmadik generációs plug-in hibrid elektromos hajtásával elérhető.
olvass továbbÖsszhangban a vállalat globális stratégiájának megvalósulásával, az elmúlt év mérföldkövet jelentett a Mercedes-Benz Hungária Kft. számára az elektromobilitás területén. A Mercedes-Benz megőrizte az országos plug-in hibrid piacon elért vezető pozícióját, 20%-os piaci részesedéssel. Az elektromobilitás térnyerését mutatja, hogy minden harmadik regisztrált Mercedes-Benz személyautó EQ vagy plug-in hibrid modell volt.
olvass továbbVillamosított: új benzinmotorok, hatfokozatú duplakuplungos automata sebességváltó, 21 kW-os villanymotor Előnyök: alacsonyabb CO2-kibocsátás és kisebb fogyasztás, tisztán elektromos üzem akár 30 km/h sebességig Felhasználóbarát: a benzines és az elektromos hajtás kifinomult együttműködése, az akkumulátort kívülről tölteni nem kell
olvass továbbA zöld hidrogén előállítási kapacitások fejlesztésében élenjáró Szaúd-Arábiában megrendezésre kerülő Dakar 2024 Future Program keretein belül indítja el a több japán járműgyártót, köztük a hidrogén alapú meghajtások vezető fejlesztőkének számító Toyotát, valamit a Suzukit, a Hondát, a Kawasakit és a Yamahát tömörítő HySE az első hidrogénmotoros versenyjárművét minden idők legikonikusabb tereprally versenyén, a Dakaron. Kezdeményezésükkel a többi járműgyártót szeretnék ösztönözni a karbonsemleges hajtáslánc-technológiák fejlesztésére, illetve az elektromos vagy bioüzemanyaggal működő hibridek használatára. A zord, embertelen körülmények kitűnő közeget biztosítanak majd a fejlesztés méltó bemutatására és a teljesítménye felmérésére.
olvass továbbCsúcstechnika: az értékesítési rekorder kisautó Opel Vizor márkaarculattal, új műszerfallal és számos technológiai újdonsággal Választék: új, 115 kW/156 LE teljesítményű villanymotor, és akár 405 km-es hatótáv (WLTP1) Jön: az új Corsa az első Opel, 48 Voltos hibridhajtással
olvass továbbKülönleges részletekkel újul meg a hosszú évek óta a világ legnépszerűbb autójának számító, három karosszériaváltozatban (ötajtós Hatchback, a kombi Touring Sports és a négyajtós Sedan) is elérhető Toyota Corolla. A termékcsalád vásárlói az új intelligens digitális kulcs előnyeit is élvezhetik majd, ugyanis egy okostelefonon keresztül öt felhasználói profilról is el lehet majd érni és vezetni az autót. A legfőbb fókusz továbbra is a vezető és az utasok jólétén van, ugyanis az európai modellekbe belekerül a Panasonic által kifejlesztett nanoe-X légtisztító technológia, mely porlasztott vízrészecskékkel védi meg az utazókat az esetleges baktériumoktól. A frissített modellcsalád már rendelhető, a Sedan kivitel 10.960.000 Ft-os listaártól (1.5 literes benzines meghajtással), Hatchback kivitel 12.430.000 Ft-os listaártól (1.8 literes öntöltő hibrid elektromos meghajtással), a Touring Sports kivitel pedig 12.655.000-os listaártól (ugyancsak 1.8 literes öntöltő hibrid elektromos meghajtássaal) elérhető, ezekből az árakból kerül levonásra az a 700.000 forintos kedvezmény amelyet a Toyota a megújult modellcsaládra bevezető kedvezményként kínál.
olvass továbbAmikor új autót vásárol valaki, rengetek szempontot vesz figyelembe. Bár arról nem vagyok teljes mértékben meggyőződve, hogy a Toyota vásárlók számos más márka kereskedését is felkeresik, de ha az előző gondolatot folytatjuk, akkor az is fontos, hogy melyik márka kínál számunkra, a Mi szempontjainknak leginkább megfelelő típust. A Corolla Sedan ezen a téren egyeduralkodó, hiszen négy ajtós változatú hibrid autót nemigazán kapunk meg mástól.
olvass tovább• Alapfelszereltség az Állandó szimmetrikus összkerékhajtás • A Subaru saját e-BOXER hibrid hajtáslánca • A Subaru Global Platform padlólemez tökéletesítésével a torziós merevség 10%-kal nőtt • A Subaru DINAMIKUS ÉS TÖMÖR formanyelvének legújabb értelmezése • Új 11,6 colos infotainment rendszer, új geolokációs alkalmazás • 220 mm hasmagasság. Az X-MODE mostantól előre- és hátramenetben egyaránt működik • 7 új funkcióval bővül az EyeSight vezetéstámogató technológia-csomag, ami alapáras mindegyik modellváltozatban • A fej akaratlan billegését 44 százalékkal mérséklő új ülések. A zajterhelés 50 százalékkal csökkent
olvass továbbA tisztán elektromos meghajtású BMW i5 és a mild-hibrid technológiával felvértezett belsőégésű erőforrásokkal szerelt modellváltozatok után 2023 novemberétől a portfólió az új BMW 530e limuzinnal és az új BMW 550e xDrive limuzinnal bővül.
olvass továbbBudaörs, 2023. szeptember 26. – Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás a magyaroroszági elektromobilitásnak! A Porsche Hungaria legfiatalabb márkájaként a MOON büszkén mutatta be hazai bázisát, a MOONCITY Budaörsöt, ahol mindenki otthonra talál, aki érdeklődik az elektromobilitás, a napenergia, az energiamenedzsment, vagy a fenntarthatóság iránt – vagy egyszerűen csak szeretné elektromos/hibrid autóját exkluzív környezetben feltölteni. A modern bemutató- és konferenciatér célja, hogy a MOONCITY élmény- és tudásközpontként terjessze az elektromobilitásban, a hatékony energiahasznosításban, és az innovációban rejlő lehetőségeket. Határ a csillagos ég!
olvass továbbRégóta szó van arról, hogy a Hiluxnál kisebb, könnyű platós kisteherjárművet építene a Toyota. Nem hivatalos belső információk szerint az alapokat a Corolla Cross szabadidőjármű adná – beleértve annak full hibrid hajtásláncát is.
olvass továbbA Honda CR-V hatodik nemzedéke – egy családi szabadidő-autó, ami minden helyzetben megállja helyét Hibrid és plug-in hibrid hajtásláncok: a teljesítmény, a vezetési élmény és az üzemanyag-hatékonyság tökéletes egyensúlya Vadonatúj vezetéstámogató eszközök, Honda SENSING rendszer és kategóriaelső ütközésbiztonság
olvass tovább› Az új Superb limuzin még nagyobb hellyel és még kedvezőbb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezik majd › Három benzin- és két dízelmotor, illetve premierjét tartja a hibrid (Mild-Hybrid) technika › Új beltérkoncepció szabadon álló infotainment képernyővel és Škoda Smart Dial kezelőelemekkel › Középpontban a beltér környezetbarát anyagai
olvass tovább