Az élet királya – Mercedes-Benz CLE 4Matic 450 Cabriolet
Ezzel a címmel folytatásos tesztsorozat is indulhatna. Hogy miért éppen a CLE Cabriolet esetében jutott ez a gondolat az eszembe? Mert a CLE önmagában is szinte hibátlan autó, amelynek tető nélküli változata egy másik dimenzióba emeli utasát. Ezzel a motorral pedig nem csak az érzés, hanem a hang és a teljesítmény is hibátlan. Óriási feeling. A jó hír pedig az, hogy nem kell feltétlenül a legerősebb motor, így a legmagasabb ár ahhoz, hogy mindezt megkapjuk, ha a teljesítményben hajlandóak vagyunk a kompromisszumra.
Ami számomra egyedül beárnyékolja ennek a modellnek a fényét az a színösszeállítás. Nekem a matt fekete fényezés, piros tetővel inkább Dubai hangulatú, vagy inkább az a fajta magamutogató érzés, ami a Mercedes olyan oldalát adja, amit én nem szeretek. Külön-külön mind a kettő jól néz ki egyébként. A matt fekete fényezés hátránya, hogy az a tökéletes forma, amely a CLE-t és ezen túl a CLE Cabrioletet jellemzi, kevéssé jön ki. De legyen ez az utóbbi teljes mértékben ízlés kérdése. Továbbá ez egyáltalán nem von le az autó értékéből semmit. A széles első, illetve hátsó fényszórók, amelyek önmagukban is egy technikai remekművek, ha lehet tovább szélesítik vizuálisan is a papíron 1861mm széles és rendkívül lapos autót (1424mm). A CLE, ahogyan az a korábbi Coupérol szóló tesztben említettem (az erről készült írás itt olvasható), a C és az E osztályt egyesíti magában. Hossza az E osztályhoz van közelebb (4851mm), belső elrendezésében, a használt beltéri megoldások tekintetében pedig a C osztályhoz hasonlít sokkal inkább. Ezen kettősség ellenére, nem egy összerakott hibrid a CLE. Karakteres, egyedi és makulátlanul szép. A Mercedes egyértelmű célja ezzel a modellel, hogy az E osztály adta kényelmet és luxust ötvözze a C osztály sportosságával.
Nemcsak ebből a szempontból érdekes ez a megoldás, hanem az árazás szempontjából is, hiszen amennyiben a jármű méretei alapján akarnám összehasonlítani a versenytársak hasonló modelljeivel, akkor például nyugodtan vehetném alapul a BMW 8-as szériáját. Ezzel szemben viszont a BMW 4-es cabrio az, amelyhez az árakat érdemes nézni. A többet adunk, mint amit a fogyasztó elvár, vagy amely a komfort/méret szintből következik egy mindenképpen jó recept.
Persze a Mercedes CLE Cabriolet nem válik ettől „olcsó” tömegautóvá természetesen, és nem is ez a cél. De bárki is választja ezt a típust, azt fogja érezni, hogy jól járt.
A kínálat mindenképpen négyhengeres motorral indul, amely ad egy stabil alaphangulatot és alapérzést. A 170 lóerős (+23 LE amely a mild-hybrid villanymotorjából jön) CLE 180 Cabriolet induló ára 23,2 millió forint, ahonnan felfelé lépkedve (érdekes módon még dízel változatot is találunk az árlistán) jutunk el a most tesztelt CLE 4Matic 450 Cabriolethez. Ennek ára 31 milliónál indul, amelyhez további magasabb felszereltségi szint, rengeteg extra rendelhető még. Ha mindent is akarunk, akkor 40 millió forint körüli végösszeghez jutunk. Ez már egyáltalán nem kevés, de azért érdemes cizellálni a képet azzal, hogy mennyire komoly teljesítményt kapunk cserébe. A 450-es ugyanis már hathengeres motorral rendelkezik. A háromliteres turbómotorral 381+23 színtiszta lóerőt kapunk és 500Nm nyomatékot. Ezzel pedig 4,7 másodperc alatt képes a 2 tonnás tömeget 0-ról 100-ra gyorsítani.
Független attól, hogy mindent megkapunk a CLE 450-től, amely a gyorsulási élményt fokozza, mint például a hathengeres gyönyörű hangját, a cabrioletben én mégsem ezt szerettem a legjobban. A belső komforthoz tartozik ugyanis az is, hogy a szélzaj, a lehúzott tetővel történő közlekedés maximális élményt ad. Ebből a szempontból pedig a Mercedes verhetetlen. Ugyan nem a legszebb, de annál praktikusabb megoldás a szélvédő tetején felnyíló légterelő (Aircap), amely óriásit segít abban, hogy az utastér zaj és szélmentes legyen. Ezt egészíti ki a hátsó ülések mögött elektromosan felnyíló szélterelő, illetve az, hogy amennyiben ketten utazunk az autóban egy plusz légterelő tehető be az első üléssor mögé. Ezek segítségével lehúzott tetőnél is tudunk autópálya tempó esetén normál beszédhangon beszélgetni az utastérben. Ez pedig olyan magas standard, amelyre talán más nyitott tetős autó nem alkalmas.
Ezen a ponton érdemes megemlíteni, hogy az átlagos 4 üléses kabriók igazából 2+2 ülésesek. A hátsó ülések jobb esetben csak vészmegoldásnak használhatóak vagy arra, hogy azon tartsuk a cuccainkat. A CLE ezzel szemben valós 4 ülést kínál. A kényelemhez, komforthoz tartozik az is, hogy a csomagtere használható méretű. Bár a tetőt mozgató elektronika sok helyet elfoglal, így a csomagtér ajtaját nem lehet elektronikusan mozgatni, de alatta 295 literes, illetve felhúzott tetőnél 385 literes csomagtér áll a rendelkezésre. Sőt a hátsó ülések lehajthatóak, így a tér lényegesen tovább bővíthető. Ez utóbbi pedig szintén egészen egyedivé teszi.
Az autó élményfaktor része nem áll meg ennyiben. Az infotainement rendszer további bővítéseket kapott, hiszen a márka jól megérezte, hogy a felhasználók igénylik az egyes külső applikációkat, játékokat, amelyre önmagában a kijelző felbontás szempontjából természetesen teljesen alkalmas. Szóval mostantól akár a Tik-Tok is lejátszható a Mercedesben. A cabriolet különlegessége, hogy a középső, álló formájú kijelző dőlésszöge két állásban állítható, ezzel ki lehet küszöbölni, hogy a nap fénye miatt a láthatósága ne legyen megfelelő.
Tökéletes megjelenés, kiváló kezelhetőség, lenyűgöző hifi rendszer, a nyitott tetejű autók között talán a legfejlettebb biztonsági berendezések és valami olyan jól hangolt futómű, amelyre szavak nincsenek. Ez mind-mind a CLE Cabriolet. És ezek összessége teszi sofőrjét az élet királyává, egy olyan érzésvilág birtokosává, amelyet kevés más autó képes megadni. Ebben az árkategóriában pedig talán egyik sem. Imádtam minden percét, amit velünk töltött.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!