A versenypálya folytatódik – Renault Megane R.S. Trophy EDC
-
Szőnyi Zoltán
- október 06, 2020
- Komment
Úgy adtuk vissza az R.S. automata változatát, hogy őszinte vallomást tettem és bevallottam Megane-nak és a világnak, hogy szerelmes vagyok belé. Ez persze otthon is okozott némi vihart, de legyen ez az én problémám. Másfelől viszont a jó hír, hogy azonnal sikerült randit szervezni Megane-nal. Így nagyon fel lettem dobva. Ő is érez valamit…
A második randevúra nagyon izgatottan érkeztem, hiszen ilyenkor már bármi is lehet. Megane ott várt rám a parkolóban és láthatóan ő is készült. A narancssárga ruháját fehérre cserélte és a cipői is mások voltak. Nagyon boldog voltam, hiszen, ha ennyire odateszi magát, akkor fantasztikus napnak nézhetek elébe. Ekkor még nem gondoltam rá, hogy valami turpisság van a háttérben. De ahogy beültem kiderült a csel. Az ikertestvérét küldte a találkozóra.
Az ikertestvér nem volt más, mint a Trophy R.S. 6 sebességes automata váltós változata. Gondolhatnánk azt, hogy fölösleges tesztelni egy szinte hajszálra megegyező autót, de ez esetben hiba lett volna ezt nem megtenni. Ha már ott volt, hajtsuk meg őt is rendesen, gondoltam. És ez egy jó gondolatnak bizonyult. A 6 sebességes duplakuplungos változat ugyanis egy teljesen más világ.
Nagyon fontos körülmény volt a manuális váltós változat esetében, hogy csak úgy lehetett vezetni az autót, hogy mindig kétkézzel fogjuk a kormányt. Annyira vad az összes ló, amelyik a motorban ül, hogy szükséges őket erősen kordában tartani. A most tesztelt Megane lényegesen kezesebbnek, mondhatni simulékonyabbnak bizonyult. Bár a nyomaték valamivel nagyobb - 420 Nm – az azonos 300Le teljesítmény mellett, de köszönhetően annak, hogy a slick gumik helyett normál utcai gumik voltak a felnin, sokkal kevesebb meglepetést okozott hirtelen gázadások esetén.
Hasonló volt a helyzet a kipufogó hangja esetében is. Ameddig a manuális váltóval szerelt változat géppuskaként ropogott az ember fülébe, addig az automata váltótól békésebb, szelídebb lett a kocsi. Persze ez nem azt jelentette, hogy el kellett felejteni az Akrapovics rendszer által teremtett hangzást, de a visszadurrogást sokkal kevesebbszer és nehezebben lehetett előcsalogatni.
A fehér ruhába öltözött változat külső jegyei természetesen javarészt megegyeztek a másik változatéval, de a kétszínű felni és az imént említett gumik egyrészt jobban álltak az autónak, másrészt általános használhatóságra is ideálisabbak voltak. Persze ez egy nehéz kérdés, hogy az R.S. Trophy első autónak mennyire felel meg. Alapvetően igen, de a manuális vadsága és semi-slick gumija miatt nem feltétlenül éreztem azt, hogy más autóra nem lenne szükség a garázsban. Az EDC ezeket az érzéseket teljesen feledtette. Vezetése sokkal kényelmesebb volt, miközben ugyanazt a brutális erőt érezhettem a lábam alatt.
Bár a két testvér csele gyorsan kiderült, de a helyzetem egyáltalán nem lett könnyebb. Ugyanaz a motor, ugyanaz a futómű, kipufogórendszer, mégis a vezetési élményt jelentősen befolyásoló körülmény volt a váltó és a megjelenési különbség. Az automata változatért egyébként jócskán zsebbe kell nyúlni, 1M forint a listaár különbség. Hogy megéri-e? Ez nagyon nehéz kérdés. Kizárólag élményvezetés miatt biztosan a kézi váltósat venném. Ha viszont monogám akarok maradni, akkor az automata a jobb választás. A legjobb megoldás viszont egyértelműen az, ha a Megane ikerpárral költözünk össze.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
