Ár/Érték és Fenntartási költségek – Dacia Duster Blue dCi 115 Journey

A Duster azon autók közé tartozik, amelyeknek nem kell hosszú bemutatót tartani. 2010 óta egy igazi sikertörténet, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Renault csoport újra értelmezze a Daciat, mint márkát. A második generáció tovább erősítette az elődje sikereit. A most nálunk járt modell az utolsó ebből a szériából, hiszen az már köztudott és az importőr honlapján is látható, hogy a következő, harmadik generáció is bemutatásra került 2023 november végén.

olvass tovább

Lágy és barátságos - KIA Sportage 180 Hybrid 48V benzin DCT GT-Line

Járt már nálunk az új Sportage, méghozzá az öntöltő hybrid változatban, 230 lóerővel. A mostani teszt alanyunk is hybrid, csak éppen az úgynevezett lágy, azaz mild-hybrid változat. A 180 lóerős erőforrás az előző modellhez képest technikailag egyszerűbb, kevesebb lóerőt képes leadni és természetesen ezzel párhuzamosan 1,1 millióval olcsóbb is. Vajon érdemes megtakarítani ezt az összeget?

olvass tovább

Ha lenne is baja, azt is megbocsájtanám – Dacia Duster Prestige Blue dCi 115 4WD

A második generációs Dustert 2017-ben került piacra, így elérkezett az ideje, hogy modellfrissítésen essen át az autó. Első ránézésre alig láthatunk különbséget, de a 2020-as évek színvonalára mindenképpen felhúzták az autót, amihez valóban keveset kellett hozzátenni. LED-es nappali menetfényt, komolyabb és mutatósabb központi kijelzőt kapott, de ami a legfontosabb, hogy továbbra is verhetetlen áron kínálja ezt a típust a márka. A Duster egy remek autó maradt és nem csak az ára miatt gondolom így, hanem azért, mert a vezetési élménye megfelelő.

olvass tovább

Ez nem a Halo – COMBATGUARD

Aki már valaha kipróbálta a Halo játéksorozat valamely részét, annak ismerős lehet a járgány. Kísérteties a hasonlóság a Warthoggal, de ez sajnos nem az. Ez egy 4x4-es nehézterepes páncélozott harci jármű, egyenesen Izraelből.

olvass tovább

A versenypálya folytatódik – Renault Megane R.S. Trophy EDC

Úgy adtuk vissza az R.S. automata változatát, hogy őszinte vallomást tettem és bevallottam Megane-nak és a világnak, hogy szerelmes vagyok belé. Ez persze otthon is okozott némi vihart, de legyen ez az én problémám. Másfelől viszont a jó hír, hogy azonnal sikerült randit szervezni Megane-nal. Így nagyon fel lettem dobva. Ő is érez valamit…

olvass tovább

Gokart pálya nyílik a drivingcampen

  • május 02, 2019

A drivingcamp vezetősége mindig is alapvető értéknek tekintette az innovációt. Ennek jegyében az idén hatalmas fejlesztések valósulnak meg a vezetéstechnikai centrum területén. Év elején került átadásra a drivingcamp high-tech showroomja, a tréningek is megújulnak, a legnagyobb durranás azonban az idei évre egy vadonatúj gokart pálya megépítése. Izgalmas kanyarok, a legmenőbb gokartok és egyedülálló szabadtéri pálya várja a vendégeket nyártól.

olvass tovább