Jobbról bevágott, majd büntetőfékezett - a kamera mindent látott
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
olvass továbbA Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
olvass továbbHihetetlen, de már a Maruti 800-as is elérte a veterán kort!
olvass tovább20 évvel ezelőtt döntött úgy a Ford, hogy a személyautóból átalakított kishaszonjármű helyett egy külön erre a célra fejlesztett járművet dob piacra. Az első generáció az akkor futó Ford Focus alapjaira épült. Így jött született a Ford Transit Connect. A normál Transitnál lényegesen kisebb modell, amely rögtön óriási sikert aratott világszerte. A személyszállításra alkalmas modellváltozatot az európai piacon Tourneo néven vezették be.
olvass továbbÉv végéig több mint 1000 kilométernyi szakaszt újíthat fel a Magyar Közút az általa kezelt, főként mellékutakon, ahol eddig 523 kilométer átfogó felújításával már végeztek és további 493 kilométernyi szakaszon jelenleg is dolgoznak
olvass továbbHét év után tért vissza Krózser Menyhért senior a rallypályákra a ZEG Rally Show-n, ahol a GR Motorsport által fejlesztett Toyota GR Yarisszal állt rajthoz előfutóként.
olvass továbbZagyva Dorka: Nem pöckölgetjük a lassítókat
olvass tovább2022 sok mindenről lesz emlékezetes. Felsorolni is nehéz a különböző politikai, gazdasági eseményeket. Az autóipart sújtó nehézségek közepette megjelent a legerősebb, leg-leg-leg VW. A Touareg R, mégpedig plug-in hybrid hajtással. 462 lóerő, 700 Nm nyomaték, összkerék hajtás és 2,5 tonna. Ezek az adatok önmagukért beszélnek, de mit is kapunk a tetemes pénzért?
olvass továbbKomoly mérföldkőhöz érkezett Losonczy Levente pályafutása, aki többéves sikeres gokartversenyzői, majd Renault Clio Kupás szereplés után idén váltott a túraautózás komolyabb szintjére, a TCR Eastern Europe sorozatra.
olvass továbbSoha nem látott magasságokban jár a benzin és a gázolaj ára, jelenleg már a cégeknek is érdemes átgondolniuk utazási szokásaikat, kiadásaikat. Ma 15 liter üzemanyag áráért bárki korlátlanul utazhat egy hónapon keresztül a BKK járatain.
olvass továbbMeggyőző fölénnyel, mind a 11 gyorsasági szakaszon diadalmaskodva nyerte meg a II. ZEG Rally Show-t Turán Frici és Farnadi Ági a Volkswagen Polo GTI R5 versenyautóval
olvass továbbA ZEG Rally Show-n szerette volna megmutatni Csomós Mixi a magyar közönségnek is az idei rally Európa-bajnokságon szereplő Skoda Fabia R5-ösét, azonban ez egy kicsúszás miatt rövidebbre sikerült, mint ahogyan tervezte.
olvass továbbA DeLorean időgépet mindenki ismeri. De mi a helyzet a szériamodellekkel?
olvass továbbA püspökladányi rendőrök azért állították meg a román kamionsofőrt, mert áthajtott egy piroson
olvass továbbA kilencvenes években kezdtem vezetni. Egy korszakban, amikor az autóknak tiszteséges hangja volt és nem a hangszórókból jött. Abban az időben a kipufogók valóban az autók hátsó részénél végződtek. A 150 lóerő akkoriban sok volt és a BMW köztudottan hátsókerekes volt. Egy másik világ a mostanihoz képest és lehet csak azért, mert valamelyest megöregedtem és szentimentális vagyok a múltbéli eseményekkel kapcsolatban, de kifejezetten szeretettel gondolok erre az időszakra.
olvass továbbAkár csak a tavaly, úgy idén is rajthoz áll a ZEG Rally Show-n Osváth Péter, ráadásul 2021-hez hasonlóan ismét murva belátások és abroncsok lesznek a Skoda Fabia Rally2 EVO-n
olvass továbbMár több mint 33 ezer új rendszámmal ellátott autó közlekedik az utakon - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM)
olvass továbbA nyár beköszöntével visszaesett a használt autók behozatala, a júliusi 10 807 import személygépkocsi 6,7 százalékos visszaesést jelent éves összevetésben - közölte a jóautók.hu
olvass továbbKözműjavítási munkák miatt augusztus 5-től, péntektől augusztus 9-ig, keddig lezárják a Slachta Margit rakpartot, azaz a budai alsó rakpart Margit hídtól északra eső szakaszát
olvass továbbMásodszor rendeznek rali-show-t Zalaegerszegen, ahol a hétvégén ezzel párhuzamosan először tartanak motoros EnduroGP világbajnoki futamot is
olvass továbbHét év után láthatjuk újra rallyautó volánja mögött Krózser Menyhértet, aki a ZEG Rally Show-n előfutóként vezetheti a GR Motorsport Toyota GR Yarisát. Menya hatalmas tapasztalattal rendelkezik, amit a Magyarországon készülő versenyautó tesztelésében is kamatoztatott.
olvass tovább