Túlsúlyos járművet vezettek ki a forgalomból a Pest megyei rendőrök
Kiszűrték és megbüntették
olvass továbbKiszűrték és megbüntették
olvass továbbVádat emelt a Ferihegyi úti, halált okozó baleset ügyében az ügyészség, amely végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz az ellen a 33 éves férfi ellen, aki kábítószer hatása alatt taxijával frontálisan nekiment egy szabályosan közlekedőnek
olvass továbbAz épülő Sajószentpéter-Berente elkerülő út kényelmesebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá fogja tenni a közlekedést Miskolc és Kazincbarcika között - írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára
olvass továbbFerdinand Porsche, a későbbiekben megalakult Porsche AG alapító atyja fejlesztette ki az első Hybrid négykerekűt, ami 1900-ban került gyártásba. Helyileg az egykori Osztrák–Magyar Monarchi területén található, bécsi székhelyű Lohner-Werke üzemében.
olvass továbbAmikor az összes versenytárs, beleértve a Teslat is, már képes kínálni a most oly divatos SUV formavilágból elektromos modellt, hiszen ott a Mercedes EQC, Audi e-tron, Jaguar i-Pace, illetve a Tesla Model Y, akkor a bajor gyárnak sem volt már ideje kivárni az iX megjelenését. Átalakították a legalkalmasabb modellt az X3-at és iX3 néven piacra került annak elektromos változata.
olvass továbbKelet-Közép-Európa hat országában elérhető az elektromos autótöltést segítő Mol Plugee alkalmazás, így az applikációba integrált egyetlen platform használatával juthatnak el az e-autósok a cseh határtól az Adriára vagy a Fekete-tengerhez - közölte a Mol az MTI-vel hétfőn
olvass továbbJúlius 12-én került sor Budaörsön, a Porsche Hungaria telephelyén a vállalat új, nemzetközi szinten is különlegesnek számító oktatási központjának alapkőletételére.
olvass továbbA Cseh Sosnova-i pályán zajlott az FIA CEZ Kupa rallycross viadala 2021.06.26-27-én, ahol a Supercar kategóriában Magyar győzelem született.
olvass továbbA mától vasárnapig, július 8-11 között megrendezésre kerülő 2021-es Goodwood Festival of Speed ad helyet a Toyota GR 86 dinamikus világpremierjének. Ezzel az új Toyota GR 86 a világ egyik legjobban várt sportautójaként elsőként ezen a nyáron, most hétvégén lesz látható mozgás közben.
olvass továbbEgy igazi belevaló terepjáró. Képes Oroszország legzordabb terepén is gond nélkül boldogulni. Legutóbbi útitársnak pont egy ilyen gépet választott Putyin, Sergei Shoygu védelmi miniszter kíséretében.
olvass továbbA Dacia a 2021-es Müncheni Autószalonon vadonatúj, sokoldalú, 7 üléses családi autójával debütál.
olvass továbbAz oroszok méltán híresek elborult találmányaikról, ötleteikről. Amikor ennek a gépnek megtervezéséhez asztalhoz ültek a mérnökök, biztosan volt elég vodka is.
olvass továbbA kerékpározás alatt nemcsak a résztvevők, hanem a LEAF-ek is feltöltődnek a szállásadó által
olvass továbbRádőlt a Szentháromság szoborra egy emelőkosaras jármű a veszprémi várban kedden. Két ember megsérült, a szobor megrongálódott - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel
olvass továbbA frankfurti használt villamosok klimatizálását a honosításuk során kívánja megoldani a BKV Zrt.
olvass továbbAz összetettben vezető Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjon, és ezzel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben
olvass továbbAz elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a nyolcadik fordulója nyílik meg július 5. és 9. között, a kormány eddig több mint 4,8 ezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá csaknem 522 millió forinttal
olvass továbbAz MVM Mobiliti Kft. és a Magyar Közút tervezi az elektromos töltőhálózat további bővítését és fejlesztését, amibe az érintetteket is bevonják július 5-éig elérhető online kérdőívük segítségével - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken
olvass továbbHárom év hat hónap fogházbüntetésre enyhítette másodfokon az M. Richárdra kiszabott büntetést a Fővárosi Törvényszék pénteken a Dózsa György úti baleset ügyében, az ítélet jogerős
olvass továbbA legszebb és legerősebb kamionokat is megcsodálhatják az érdeklődők a hétvégén Szegeden, ha ellátogatnak a Nemzetközi Kamionos Country Találkozóra, melyet vasárnap délután gyorsulási verseny zár a Tisza-parton - tájékoztatták a szervezők az MTI-t
olvass tovább