Hétfőtől lehet támogatást igényelni az elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok beszerzéséhez
Február 7-én indul a klíma- és természetvédelmi akciótervhez kapcsolódó 400 millió forint keretösszegű pályázat első szakasza
olvass továbbFebruár 7-én indul a klíma- és természetvédelmi akciótervhez kapcsolódó 400 millió forint keretösszegű pályázat első szakasza
olvass továbbEgyik legfrissebb felmérés szerint az elektromos autókat többet használják tulajdonosaik, mint a hagyományos meghajtású modelleket. A megváltozott fogyasztói szokások mögött számos tényező lehet. Érdemes elgondolkodni a kommunikáción és annak következményein. Ez egy valóban jó hír?
olvass továbbAz új Range Rover modellcsalád immár minden kivitelben elérhető. A P510e és P440e típusjelzésű, megnövelt hatótávolságú plug-in hybrid elektromos járművek (PHEV) kiemelkedően takarékos üzemre képesek.
olvass továbbHogy az elektromos autó trendi, vagy a kényszer hozza, netán a kettő együtt, ezt nehéz megállapítani. Egy viszont biztos, a 2021-es éveben jelentős számban megszaporodtak az e-autók. A PSA, majd a még nagyobb egyesülést követően a Stellantis tulajdonába került Opel márka talán legnagyobb dobása volt a vadonatúj Mokka. A benzines meghajtású változat korábban már járt nálunk, talán izgalmasabb kérdés, hogy mit tud az elektromos.
olvass továbbAz EV6 az ‘Év elektromos szabadidő-autója’ címet is elnyerte a What Car? díján
olvass továbbA kizárólag a japán piacon, limitált, 500 darabos sorozatszámban elérhető GRMN Yaris mellett a a GR GT3 Concept elnevezésre hallgató elképesztően látványos sportautót, és az idén Magyarországra is megérkező bZ4X akkumulátoros elektromos SUV GR Sport változatát is megmutatta a 2022-es Tokiói Autószalonon.
olvass továbbVárhatóan 800 elektromos rásegítésű teherszállító kerékpár, azaz e-cargo bicikli szerezhető be abból az összesen 400 millió forintos támogatási keretből, amelyre február 7-től pályázhatnak egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, civil szervezetek, egyesületek, egyházi szervezetek és önkormányzatok
olvass továbbA Hyundai öt különböző kategóriában diadalmaskodott a formatervezési versenyen; a márka frissen bevezetett buszlimuzinja, illetve tisztán elektromos modellje a közlekedés kategóriában nyert díjat
olvass továbbA fenti döntést talán könnyebb most meghozni, mint azt eldönteni, hogy a VW konszern márkái közül mi is a jelenlegi presztízs sorrend. Addig rendben van, hogy az Audi az első, de utána ki következő? Mert abban most már egyáltalán nem vagyok biztos, hogy a Volkswagen.
olvass továbbMagyarországon rekord évet zárt a Kia, rendkívüli értékesítési eredményekkel és soha nem látott piaci részesedéssel
olvass továbbA skandináv mitológia egyik legfontosabb alakja Thor, többek között a mennydörgés és a villámok istene. A Volvo büszkén viseli már egy ideje Thor kalapácsának szimbólumát az első lámpatesteken. Elérkezett tehát az idő, hogy a Volvo is megjelenjen első, tisztán elektromos modelljével, az XC40 Recharge-dzsal. Az események innentől egészen biztosan fel fognak gyorsulni, hiszen a legfrissebb bejelentése az a márkának, hogy 2030-tól kizárólag elektromos meghajtású modelljei lesznek.
olvass továbbÚj fázisába ért az elektromobilitás, minden jel erre mutat: a hálózatról tölthető személyautók keresettebbek, mint dízelüzemű társaik, és szívesebben használjuk őket, mintha benzines autóval kellene járnunk, derül ki a Peugeot reprezentatív felméréséből.
olvass továbbAmikor először hallottam arról, hogy tisztán elektromos Mustang fog megjelenni, azt gondoltam, hogy ez valamiféle szentségtörés. Nyilvánvaló, hogy a Ford legerősebben hangzó márkaneve a Mustang, de azt gondoltam, hogy azért ez már több, mint sok és a marketingesek elvetették a sulykot. Aztán a most eltöltött teszthét után kicsit meg vagyok zavarodva, mert ez az autó jó, sőt nyomokban Mustangot is tartalmaz.
olvass továbbÖt év alatt megnégyszereződik a tisztán elektromos autók száma a Jövő Mobilitása Szövetség szerint: az adatok alapján az idén az első 10 hónapban mintegy ötven százalékkal, 18 800-ra nőtt az elektromos autók száma Magyarországon.
olvass továbbMintha a Multiplát látnánk gyerekkorában, aki felnőtt korára az itt látható kétszemélyesből egy jókora hatszemélyes jóllakott felnőtté avanzsálódott volna.
olvass továbbEgyre jobban terjednek el a tisztán elektromos meghajtású modellek, de a legtöbb ember számára ezek vezetése, kezelése és a velük való közlekedés problémát jelent. Ennek oka, hogy a hagyományos motorokkal rendelkező autók után ezek vezetése nagyban különbözik. Rengeteg olyan napi szintű tevékenység van, amely nem volt jelen az életükben. Nem beszélve arról, hogy ezen autók számos olyan funkciót kínálnak, amelyeket szintén meg szokni, meg kell tanulni. Hidat képeznek a két meghajtás között az úgynevezett plug-in hybridek. Természetesen az Audi modelljei között is akad jónéhány ilyen. Többek között Q5 Sportback is megkapta ezt a meghajtást.
olvass továbbEgyre több helyről hallhatjuk, hogy a jövő az elektromos közlekedésé. De vajon csak a szakemberek gondolják így, vagy a fogyasztók is osztoznak optimizmusukban? Erre keresett és talált választ a Peugeot közvélemény-kutatása.
olvass továbbFormula E után elektromos terepverseny? Igen, ez az Extreme E! A Cupra jól odatette magát erre a versenysorozatra, mind műszakilag, mind megjelenésben.
olvass továbbAz autó neve a latin „nap" és „föld” kifejezések összetételéből ered.
olvass továbbAkio Toyoda, a Toyota világszintű elnöke a számos újdonságot jelentett be a vállalat karbonsemlegességi stratégiájával kapcsolatban
olvass tovább