A Közlekedési Múzeum őrzi meg az első új formátumú rendszámot
A Közlekedési Múzeumnak adományozta az első új formátumú rendszámot a gépjármű-nyilvántartásért felelős Belügyminisztérium
olvass továbbA Közlekedési Múzeumnak adományozta az első új formátumú rendszámot a gépjármű-nyilvántartásért felelős Belügyminisztérium
olvass továbbCarlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombaton rendezett esős időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából
olvass továbbA szombati első futamon rajt-cél győzelmet aratott, a másodikon pedig másodikként ért célba a címvédő és háromszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idei harmadik fordulójának első versenynapján, a Slovakiaringen
olvass továbbNyolc szakág 29 versenyzőjének támogatja első lépésben a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld-mobilitás Fejlesztési Ügynökség Zrt. utánpótlásnevelési rendszere, a HUMDA Academy
olvass továbbHa Lexus, akkor hybrid, legalábbis ez az általános beidegződés. Most viszont, hogy már szinte minden márka, a tömegtől a prémiumig, megjelent legalább egy, de inkább számos elektromos hajtású modellel, így a Lexus sem tehetett mást. A Toyota/Lexus mindig a saját útját járta, járja, ezt bizonyítja, hogy övék volt az első hybrid, illetve már szériában gyártanak üzemanyagcellás autót is. Az UX300e pedig azért kellett, hogy a világ legnagyobb autógyára ilyen hajtással is fel tudjon mutatni valamit.
olvass továbbA BMW M GmbH új karosszéria-kialakítással bővíti nagyteljesítményű portfólióját a prémium középkategóriában
olvass továbbA Toyota világszintű motorsport tevékenységét összefogó TOYOTA GAZOO Racing versenyistálló múlt hétvégén a 90. Le Mans 24 órás futamon is elhódította a dobogó legfelső fokát, immár ötre növelve a győzelmi lajstromát a legendás Sarthe-i versenypályán
olvass továbbA BMW 7-es sorozat az első generáció 1977-es debütálása óta egyet jelent a végtelenül exkluzív, összetéveszthetetlenül egyedi és hamisítatlan BMW-s stílusban átélhető személyes mobilitással
olvass továbbA jövő nem csak elektromos, hanem a svédek szerint vegán is. A C40 az első Volvo, amelyik kizárólag elektromos hajtással kapható. Az új világ, amely láthatóan újraírja a lehetséges elvárásainkat, amelyet egy autótól kaphatunk egészen új fejezetet nyit a Volvonál és úgy egyáltalán a presztízs márkáknál. Mit is jelent ez?
olvass továbbA magyar autósport valószínűleg első közösségi adományozását indította el a hétszeres bajnok Tim Gábor és menedzsere, melyre azért szorultak, mert a vanyarci pilóta két Swift Cup Europe bajnoki cím után 2022-re nem talált ülést.
olvass továbbSzombaton este még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán megjavítható-e Kiss Norbert versenykamionja. Azok után, hogy a Révész Racing pilótája megnyerte az első versenyt, a második rémálomszerű volt
olvass továbbA BMW X1 harmadik generációja az elődmodellhez képest markánsabb formanyelvvel, bőségesebb helykínálattal és továbbfejlesztett digitális megoldásokkal Magyarországon is elérhető bruttó 14 075 000 Ft-os indulóártól. A BMW X1 első példányait 2022 őszén vehetik át a bajor prémiumgyártó hazai ügyfelei
olvass továbbA Lexus tisztán elektromos, nagyteljesítményű sportautó-víziója első európai szereplését a legendás Goodwood-i pályán tartja majd: a Lexus LFA szellemiségében fogant Lexus Electrified Sport koncepció a júnus 23. -26. között megrendezésre kerülő Goodwood Festival of Speeden debütál.
olvass továbbA világ elsőszámú környezetbarát luxusautómárkája, az Európában mára 99%-ban öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus egy sor fontos új modell idei bemutatása után tovább emeli a tétet:
olvass továbbAz új GLC a Mercedes-Benz sikeres SUV családjának legdinamikusabb modelljeként a modern, sportos luxust testesíti meg. Ezt már első pillantásra kihangsúlyozza a formaterv, amely egyedi arányokkal, tekintélyes felületekkel, precízen futó élekkel és letisztult, minőségi belső térrel nyújt kiemelkedőt
olvass továbbAz NTR öt pilótája is rajthoz áll a hétvégén, a Kakucs Ringen rajtoló MAMI Kupán
olvass továbbA Suzuki modellpaletta második legdrágább modelljét próbáltuk az elmúlt hetekben. Ha a saját gyártású és fejlesztésű modellek sorát nézzük, akkor pedig messze a legdrágábbat. A népszerű Vitara hibrid hajtást kapott, amely korszakalkotó változás a modell és a márka történetében, hiszen első ezek sorában. Vajon megéri a „legzöldebb” technikát választani?
olvass továbbAz abszolút második és a Mitropa Kupa első helyén végzett az Osváth Péter - Papp Tamás kettős az Opatija Rally-n. A rutinos pilóta rengeteg új impulzussal gazdagodott a horvátországi futamon, így volt mit felidéznie a verseny után
olvass továbbAz első napi győzelem és harmadik hely után vasárnap is remekelt Kiss Norbert, a Révész Racing háromszoros Európa-bajnok kamionversenyzője Olaszországban. Ezúttal is a magyar pilóta volt a leggyorsabb az időmérő edzésen, így az első rajthelyről startolhatott.
olvass továbbA világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat, és átvette a vezetést az összetettben, miután az eddigi első Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája műszaki hiba miatt kiesett
olvass tovább