Döbbenetes! Béna kacsa videón
Ártatlan szerencsétlenkedésnek indult Budapesten, a Dózsa György út és a Vágány utca sarkán. Aztán ez lett belőle.
olvass továbbÁrtatlan szerencsétlenkedésnek indult Budapesten, a Dózsa György út és a Vágány utca sarkán. Aztán ez lett belőle.
olvass továbbOláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint a szervezet felkészülten várja az idei szezont, melyben a legfőbb cél az lesz, hogy a nehézségek ellenére is tudjanak hazai és nemzetközi versenyeket rendezni, a nézők pedig visszatérhessenek a pályák szélére
olvass továbbVége a latolgatásnak, halasztással fut neki a 2021-nek a Forma–1. Magyar Nagydíj augusztus elsején.
olvass továbbEgyre nagyobb teljesítményű autókkal járnak a németek, és ez alól a múlt év sem volt kivétel a Duisburgi Egyetem CAR autóipari kutatóintézetének tanulmánya szerint
olvass továbbRepülő fent nem maradhat, erős szélben is le kell szállni. A bravúr kívülről ilyen.
olvass továbbMegjött a tram-train, már csak össze kell rakni. Videón, ahogy lepakolják a vonatot a kamionokról.
olvass továbbA rövidített lista elkészült, amelyet az induló 29 autóból álló listából választott ki a zsűri. Szokásos módon 7 autó közül kerül ki idén is a győztes A lista az alábbi:
olvass továbbFelfüggesztett börtönbüntetés és vezetéstől való eltiltás lett a jutalma
olvass továbbMég most is azt kérdezik tőlem, hogy mi ez? A DS márka újnak számít, hiszen csak pár éve történt, hogy a PSA csoport úgy döntött, hogy a Citroen DS kivitelből külön márkát farag, mégpedig a luxus szerelmeseinek. Tudjuk, hogy ott van a Dior, Louis Vuitton, Hermès, Cartier, Jean-Paul Gautier és még sorolhatnám végtelenségig a francia divat és luxusmárkákat, de autóban ez még ismeretlen fogalom.
olvass továbbA dél-koreai autógyártó építhet önvezető gépkocsit az almás márka logója alatt. A tárgyalások zajlanak.
olvass továbbKukát borogatott, akaratlanul driftelt egy autós Nyíregyházán. Kövesse velünk a mutatványt!
olvass továbbA közutak megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára, a tervek szerint idén több mint 350 projektben, mintegy 1000 kilométernyi szakaszt újítanak fel 190 milliárd forint értékben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel
olvass továbbCserbenhagyás? Segítségnyújtás elmulasztása? Ki tudja mi ez, és mi jár érte?
olvass továbbSokan láthattunk már olyan sorozatot különféle televíziós csatornákon, ahol a viszontagságos téli időjárásban a sofőrnek és gépnek eggyé kellett válnia a túlélés és teljesítés érdekében, mert máskülönben könnyen megtörténhetett volna a baj.
olvass továbbA Ford értékesítése mintegy 20 százalékkal esett vissza Magyarországon tavaly a koronavírus-járvány hatására, a márka mégis javítani tudta részesedését az új autók piacán, teherjárművei hagyományosan erős pozíciójának köszönhetően
olvass továbbAz év utolsó hónapjaiban behozta évközi elmaradását a mezőgazdasági gépek piaca: a beszerzések őszi pótlásának eredményeként 2020-ban új traktorból 3113, míg mezőgazdasági pótkocsiból 1402 darabot helyeztek forgalomba Magyarországon
olvass továbbJól számoltak azok az iparági szakértők, akik már 2019 végén azt jósolták, hogy 2020 a Toyota, és prémium márkája, a Lexus éve lehet
olvass tovább2021. január 1-jei hatállyal a Kia Motors Corporation Nagy Norbertet nevezte ki a magyarországi leányvállalat Ügyvezető Elnökének
olvass továbbTúladna olasz haszongépjármű-gyártó érdekeltségén tulajdonosa. A tárgyalásoknak nem először futnak neki.
olvass továbbLesz itt mindent. Autópálya, híd, de annyi, hogy felsorolni is sok.
olvass tovább