Újra lehetne RC-autós Felnémet Ring?
Eger egyik legszebb és legősibb városrésze, az egykor önálló Felnémet annak idején az autómodellezés egyik hazai fellegvára volt.
olvass továbbEger egyik legszebb és legősibb városrésze, az egykor önálló Felnémet annak idején az autómodellezés egyik hazai fellegvára volt.
olvass továbbA városi közlekedés manapság egyre több kihívást tartogat. Ha mindehhez még hozzájön a munkavégzés is, a vele együtt járó megoldandó helyzetekkel, mint például praktikus parkolás, könnyű navigálás, akkor pláne nem egyszerű a szituáció. Még jó, hogy mindennek ellenére létezik olyan gépjármű, ami minden elvárásnak megfelel, sőt többet is kínál annál.
olvass továbbSok-sok korszakot éltünk meg azzal kapcsolatban, hogy mi az ideálisnak mondható családi autó. Természetesen ennek korlátja leginkább a pénztárca, amely akárhogyan panaszkodunk, azért szerencsére egyre nagyobb. Bár egyértelmű és érthető, hogy a várakozásaink ezzel kapcsolatban jóval nagyobbak. A Citroën ugyan soha nem volt benne az első ötben a márkák közötti eladási darabszám sorban, de mindig is jelentős tényezőnek számított. A C4 X esetében pedig olyan autót alkottak, amely szinte minden szempontból az ideális, most divatos családi autó szempontjainak felel meg.
olvass tovább• Új, modern személygépjármű-gyár épül Szegeden, Magyarországon • Az új gyárral több ezer helyi munkahely létrehozását tervezi • A szegedi létesítmény lesz az első BYD személyautó-gyár Európában • A BYD függőleges ellátási lánc integrációja hozzájárul egy helyi zöld 'ökoszisztéma' létrehozásához, támogatva a fenntarthatóségi misszióját
olvass továbbEgy igazi érzelmi kavalkád az i5. Rengeteg-rengeteg jó élménnyel és néhány bosszantóval, amelynek többsége inkább az árából és az ehhez kapcsolódó elvárásokból fakadnak. 1972 óta létezik az ötös sorozat, a mostani a nyolcadik a sorban. Azt gondolom, hogy a legendás, negyedik generációs E39 után ez is egy hasonlóan nagy fordulat lesz a modellgenerációk között. Én az autózás jövőjét látom benne, amely bizonyos szempontból gyönyörű, tiszta és csodálatos lehetőségeket takar, másfelől pedig sötét árnyak övezte zsákutca is lehet belőle. Annyi viszont biztos, hogy szó nélkül nem lehet elmenni az új 5-ös, és azon belül az elektromos változat mellett.
olvass továbbA 2023-as év autója, mint arról korábban beszámoltunk, a Jeep Avenger. Biztosan nem illendő ezzel a kijelentéssel kezdeni egy Peugeot tesztet, de azt hiszem senki nem fog haragudni érte, hiszen az új, típusfrissítésen átesett Peugeot 2008 ugyanattól a szülőtől származik, méghozzá a Stellantis Csoporttól. Ezek után gondolom nem lepődik meg azon senki, hogy műszaki alapjaiban lényegében megegyezik a Jeeppel. Persze ezt, ha nem mondom, senki észre nem veszi, hiszen a francia és az amerikai stílust minimum egy óceán választja el egymástól.
olvass tovább• A DS Automobiles 2015 óta a Louvre Múzeum támogatója, és a "Főtámogatók" exkluzív csoportjába került. • A "DS Automobiles" név mostantól kőbe vésve áll a tekintélyes Louvre piramisa alatt. • A DS Automobiles a kezdetektől együttműködik a Louvre Múzeummal, és elkötelezett a kultúra népszerűsítése mellett.
olvass tovább› Mindössze négy héttel a világpremier után kezdetét vette a negyedik Superb-generáció sorozatgyártása › A Volkswagen márka pozsonyi üzemében közös gyártósoron készülő Superb és Volkswagen Passat jelentős szinergialehetőségeket kínál a Volkswagen Csoport számára › 2001 óta több mint 1,6 millió készült a Škoda belsőégésű motoros (ICE) zászlóshajójából
olvass tovább• Az asszisztensrendszer legújabb generációja már alapfelszerelés az elektromos ID.7, illetve az új Passat és az új Tiguan modellekben • A Kiszállás-figyelmeztetés (Exit Warning) az álló autóhoz hátulról közelítő közlekedőkre hívja fel a figyelmet • Sűrű városi forgalomban különösen a kerékpárosokat veszélyeztetik a kinyíló járműajtók
olvass továbbA Mazda híres arról, hogy megfizethető árú, megbízható autókat gyárt, amelyeket öröm vezetni. De azt már kevesen tudják, hogy a japán autógyártó és a gumicukorkáiról világszerte ismert német édességgyártó Haribo közötti partnerség eredményeként, a 90-es évek elején létrejött egy különleges modell, a Mazda 121 Goldy.
olvass továbbTöbb mint tíz évnek kellett eltelnie, hogy az FIA WEC hosszútávú világbajnokság saját, hivatalos videojátékot kapjon. A várakozás 2024 elején véget ér: a Motorsport Games ekkor mutatja be a Le Mans Ultimate szimulátort. A vezethető autók közül természetesen a Peugeot 9X8 sem hiányozhat – sőt, a különleges francia konstrukció volt az első Hypercar, amelyet a játék fejlesztéséért felelős Studio 397 dizájnerei életre keltettek a virtuális világban.
olvass tovább• Számos fejlesztés öt fő szakterületen • A Dakar Rali prototípus könnyebben kezelhetővé, még masszívabbá és biztonságosabbá vált • Optimális felkészülés a 2024-es Dakar Ralira Neuburg an der Donau/Budapest, 2023. december 15. – Továbbra is folyamatosan fejleszti RS Q e-tron versenyautóját az Audi: harmadik Dakar Rali bevetése előtt több területen is módosul a nagyfeszültségű akkumulátorral és energiaátalakítóval működő, jövőbemutató elektromos hajtásrendszerrel készült rali-prototípus. Az Audi pilóták és navigátorok Mattias Ekström/Emil Bergkvist, Stéphane Peterhansel/Edouard Boulanger és Carlos Sainz/Lucas Cruz alkotta csapata így 2024 januárban számos részletfejlesztés előnyeit élvezheti majd. Az új ötletek révén az RS Q e-tron biztonságosabbá, megbízhatóbbá, kényelmesebbé és némileg könnyebbé is vált, a szerelőcsapat számára pedig rövidült a karbantartás időigénye.
olvass tovább• Az Autobest összeurópai zsűrije az új BYD DOLPHIN-t “választotta Európa legjobb vételének” 2024-ben. • A BYD DOLPHIN-t és három döntős vetélytársát az ausztriai Teesdorf tesztpályáján és a környező utakon tesztelte a zsűri • A DOLPHIN különösen kompakt méreteihez képest tágas utasterével, biztonsági jellemzőivel, technológiájával, gazdag alapfelszereltségével és kiváló ár-érték arányával győzte meg a zsűri tagjait • A forradalmi Blade akkumulátor új mércét állít biztonságban, tartósságban és teljesítményben
olvass továbbIsmerd meg a Közlekedési Múzeum gyűjteményének legidősebb veteránjait
olvass továbbHívjuk klasszikus értéknek mostantól, ha egy autó nem SUV és nem hybrid. Unalmas lenne mindig azzal kezdeni a cikket, hogy végre egy kivétel, vagy azzal, hogy egyik az utolsók közül. Pedig valószínűleg igen, de azért, hogy kifordítsam kicsit, ezúttal nem temetni jöttem a hagyományos kombit, hanem dicsérni. Eljutottam oda, hogy szeretek szembe menni az autópályán és éppen emiatt nem szeretem a tucatautókat, nem szeretek 5-6 centivel magasabban ülni, mint 15 évvel a teherautósofőrökön kívül bárki ezelőtt és továbbra is mélyen hiszek abban, hogy a dízel autóknak van létjogosultsága. A Peugeot 508 SW tehát olyan gépkocsi, amit én kifejezetten szeretek, annak ellenére is, ha most éppen nem divat.
olvass továbbHa azt a benyomást akarod kelteni, hogy visszafogott, elsősorban a család szállítását szolgáló autót tartasz a garázsban, ahol természetesen a környezetvédelmi szempontok elengedhetetlenül fontosak a számodra, miközben a kisördög, aki igazán befolyásol, akkor a KIA EV6 GT neked készült. A képességek és a külcsín bizony ebben az autóban találkozik a legkevésbé, hiszen egy brutális sportautó az EV6 GT.
olvass továbbMár igen régóta kettévált az autózásban az a két funkció, hogy mint kizárólag eszköz elvigyen egyik pontról a másikba, és az, hogy a sebességet hajszolva élvezetet okozzon. Külön fejlődik a két vonal, de persze néha összeér a kettő. Érdekes irány a tető nélküli, azaz kabrió autók kategóriája, amelyek a szabadság érzést hozzák még közelebb hozzánk, cserébe némi kényelmetlenséget okozva a funkcionalitás terén. Mi történik, ha a három szempontot összegyúrjuk? Ez a BMW M4 Competition Cabrio!
olvass továbbMásodik alkalom, hogy a Dacia Jogger nálunk vendégeskedett. A Renault csoport budget autója ezúttal olyan oldalát mutatta meg, amire ritkán lehet számítani. Sokszor felmerül a kérdés egy típus esetében, hogy kik a versenytársak. Ezúttal a Jogger új funkciójával gyakorlatilag versenytárs nélkül maradt, vagy ha nagyon tágítjuk a kört, akkor kétszer, háromszor drágábban találunk ellenfelet. A Jogger tehát nem csak felszereltségében, hanem képességeiben is extrémet mutat.
olvass továbbA mai tesztünk szó szerint a múltba repít vissza. Igaz nem a nagyon távoliba, csak ide a közelmúltba, de 2 év manapság történelminek tekinthető az autóiparban. Tehát, ha úgy tetszik, kerestünk egy még árlistán található dinoszauruszt a szó szoros és távoli értelmében. A teszttel pedig bizonyítani szerettük volna, hogy ezeknek a lényeknek a kora még nem járt le, csak a marketingjük lett sokkal gyengébb.
olvass tovább