Továbbra is a jövőt mutatja – Toyota C-HR plug-in hybrid GR Sport Premier Edition

A Toyota C-HR első generációja egy meghökkentő lépése volt a márkának. Mintha egy koncepció autó jelent volna meg tömeggyártásban. Részletei, karaktere az egész formavilág semmire nem hasonlított, mondhatnám azt is, hogy igazi egyediséget hozott a bakancs formára hajazó kompakt SUV-k sorába. 7 év után eljött a pillanat, hogy új modell váltsa az elsőt és tovább vigye annak hagyományát.

olvass tovább

A vadonatúj MG3 világpremierje

A vadonatúj MG3 egy fejlett technológiát képviselő B-szegmensbe tartozó hibrid hatchback, amely a teljesítmény, a hatékonyság és a kifinomultság kombinációját kínálja. Az MG3 most először lesz elérhető a vásárlók számára egész Európában, miután korábban kizárólag az Egyesült Királyságban volt megvásárolható. Háromféle felszereltségi szinttel kerül bevezetésre, amelyek mindegyike a vadonatúj Hybrid+ hajtásláncot használja. Az MG a hibrid rendszeren végzett fejlesztése során nagyobb akkumulátort és erősebb villanymotort épített be, ami új mércét állít fel a B-szegmensben.

olvass tovább

A 2024. évi CES®-en ünnepli világpremierjét a Honda 0 Series modellcsalád, melynek két új, nemzetközi piacra gyártott, tisztán elektromos üzemű tagját mutatja be a márka

  • január 17, 2024

 A Honda 0 Series modellcsaládot 2026-ban vezeti be a nemzetközi piacra a japán vállalat. Az új típusok értékesítése Észak-Amerikában kezdődik  A 2024-es CES-en a Honda 0 Series modellcsalád két tagja, a Saloon és a Space-Hub mutatkozik be, méghozzá tanulmányautó formájában  Ugyancsak világújdonság az átrajzolt H-embléma, ami a Honda következő generációs elektromos autók iránti elkötelezettségét szimbolizálja

olvass tovább

Brutális sportkivitelt villantott az LBX-ből a Lexus a Tokiói Autószalonon

  • január 13, 2024

A versenypályákon ’Morizo’ néven ismert Akio Toyoda, a Toyota igazgatótanácsának elnöke személyes részvételével fejlesztett LBX Morizo RR Concept világpremierjét a 2024-es Tokiói Autószalonon tartották. Ez az új LBX kompakt crossover különleges, sportosságra kihegyezett változata, amelynek megszületése felett a vállalatalapító Kiichiro Toyoda unokája, a vállalat történek legsikeresebb időszakát elhozó vezető Akio Toyoda személyesen bábáskodott, a cégvezér ugyanis szenvedélyes autórajongó és mesterpilóta is.

olvass tovább

Világpremier a CES kiállításon: a Volkswagen integrálja aktuális modelljeibe a ChatGPT szolgáltatást

  • január 11, 2024

• A Volkswagen a Cerence technológiai partnerrel együttműködve új funkciót mutat be a Las Vegas-i (USA) Consumer Electronics Show (CES) alkalmával • Hozzáférhetnek a chatbothoz a jövőben a Volkswagen és a Volkswagen Csoport más márkáinak az MEB és az MQB evo platformokra épülő aktuális modelljei, amelyek rendelkeznek a hangasszisztens funkcióval – a már korábban az ügyfeleknek kiszállított járművek is • A saját adatok védettek: a ChatGPT nem fér hozzá a járműadatokhoz

olvass tovább

Megkezdte az új Superb sorozatgyártását Pozsonyban a Škoda AUTO

  • december 17, 2023

› Mindössze négy héttel a világpremier után kezdetét vette a negyedik Superb-generáció sorozatgyártása › A Volkswagen márka pozsonyi üzemében közös gyártósoron készülő Superb és Volkswagen Passat jelentős szinergialehetőségeket kínál a Volkswagen Csoport számára › 2001 óta több mint 1,6 millió készült a Škoda belsőégésű motoros (ICE) zászlóshajójából

olvass tovább

Nagyobb teljesítmény, magasabb technológiai tudás: itt az új Yaris Cross

  • november 26, 2023

Stílusos megújuláson ment keresztül a világ elsőszámú autógyártójának kategóriaelső kompakt SUV-ja, a Yaris Cross. A frissítés magába foglalja többek között az új, nagyobb teljesítményű Hybrid 130 hajtásláncot, mely minden modellhez elérhető lesz, a GR SPORT és az új Premiere Edition modelleket is beleértve. A testreszabhatóságot és fokozott felhasználói élményt a Toyota Smart Connect multimédiás rendszer biztosítja mely a felhasználó mobiltelefonját könnyedén egy digitális kulccsá alakítja. A világ legzöldebb autógyártójának vadonatúj városi terepjárója immáron jelentősen felfejlesztett biztonsági és vezetéstámogató rendszerekkel, valamint legújabb Toyota Safety Sense funkciókkal felruházva kapható majd. Mostantól a Yaris Cross is elérhető lesz az exkluzív olívazöld fényezéssel a Yaris Cross Premiere Edition csúcsfelszereltségű változatában.

olvass tovább

Új BMW X2

  • október 11, 2023

A BMW X2 a prémium kompakt szegmens első Sports Activity Coupé (SAC) modelljeként ünnepelte világpremierjét, a második nemzedék pedig most pedig még egyedibb, még sportosabb és még inkább előremutató formában debütál. A fejlődést a megnövelt karosszériaméretek és a magával ragadóan kupés jármű-sziluett már első ránézésre nyomatékosítja, miközben a progresszivitásról a tisztán elektromos meghajtású BMW iX2, az automatizált járművezetést és parkolást támogató rendszerek széles palettája, valamint a QuickSelect koncepció szerint felépített, új BMW iDrive járművezérlő technológia és a BMW 9.0 operációs rendszer innovatív digitális szolgáltatásai gondoskodnak.

olvass tovább

A Škoda Superb negyedik generációja is kínál limuzin változatot

  • szeptember 21, 2023

› Az új Superb limuzin még nagyobb hellyel és még kedvezőbb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezik majd › Három benzin- és két dízelmotor, illetve premierjét tartja a hibrid (Mild-Hybrid) technika › Új beltérkoncepció szabadon álló infotainment képernyővel és Škoda Smart Dial kezelőelemekkel › Középpontban a beltér környezetbarát anyagai

olvass tovább

Volkswagen Business Class – Az új Passat Variant világpremierje

  • szeptember 08, 2023

Bemutatkozott a nagyközönség előtt a legendás Passat legújabb generációja. Több mint 34 millió eladott példányával a Passat – a Golf után, ám immár a Bogár előtt – minden idők második legnagyobb darabszámban értékesített Volkswagen-modellje a világon. • Erőteljes és aerodinamikus formavilággal, kiváló minőséggel és új, különösen gazdaságos hajtásrendszerekkel a Volkswagen bemutatja a Passat új generációját • Két új hálózatról tölthető hibridhajtás (Plug-in Hybrid) mintegy 100 kilométer tisztán elektromos hatótávval és első ízben egyenáramú (DC) gyorstöltés akár 50 kW töltőteljesítménnyel • A vezetőtér nagyméretű kijelzőkkel és magától értetődő menüszerkezettel követi a Volkswagen-vásárlók visszajelzéseit • Magasszintű menetkényelem a tágas térkínálatnak, a hatékony zajszigetelésnek, az új üléseknek és az új, extrafelszerelésként rendelhető Adaptív futóműszabályzás pro (DCC Pro) technikának köszönhetően

olvass tovább