Az akarat diadala
A Rabócsiring adott otthont az Országos Gokart Bajnokság II. fordulójának.
Nagy Ádám Senior kategóriás gokartversenyző beszámolója:
Őszintén szólva, nem ez a legkedvesebb pálya számomra, főleg azért, mert ez nem egy gokartversenyzésre specializálódott helyszín, hanem inkább karosszériás autóknak kialakított versenypálya. Ezek ellenére, nekünk versenyzőknek minden pályából ki kell hozni a maximumot, és ezt tettük a hétvégén is. Nem túl pozitív emlékekkel érkeztünk, hisz utoljára két éve versenyeztünk itt, és akkor nagyon nem találtam meg a pálya ritmusát. Szerencsére ez megváltozott az idei évre, a pénteki és szombati edzések is remekül sikerültek. Hozzá kell tenni azt, hogy ezen a hétvégén egy másik típusú vázzal versenyeztem, ami teljesen más vezetési stílust igényel, mint az amelyikkel eddig versenyeztem. A váltásnak nincs titka, szimplán szeretnénk a legjobb teljesítményt nyújtani, és minden opciót kipróbálni.
Vasárnap az időmérőmet elrontottam, és csak a nyolcadik helyre tudtam magamat kvalifikálni. Az első verseny egy igazi hullámvasút volt, a harmadik körben már a harmadik helyen jártam, majd utána jött egy kis hiba, és egy szerencsétlen előzés és újból visszább estem. Szerencsére jó volt a tempónk, és szerencsésen jöttem ki a versenyszituációkból, így pályán a második helyen értem. Később egy büntetésnek köszönhetően az élre ugrottam, így a második futamot a pole-pozícióból kezdhettem. A verseny első fele izgalmas volt, védekeztem, amit visszagondolva lehet nem kellett volna, hisz jó volt a tempónk. Minden esetre a verseny végére sajnos visszaestem a második pozícióba, és itt fejeztem be a futamot.
Az utolsó versenyünk roppant izgalmas volt, még ha kívülről nem is tűnt annak. A második kör elején átvettem a vezetést, és a saját tempómban tudtam menni, viszont az egész verseny alatt hátulról követtek. Hiba nélkül kellett teljesíteni azt a huszonöt kört, ami a rendelkezésünkre állt. Egy minimálissal voltam lassabb, mint a mögöttem haladó, és ez pont arra volt elég, hogy közeledjen, de előzni még nem tudott.
Az utolsó három körben kezdődtek meg a csaták, folyamatos oda-vissza előzesek, agresszív, de mégis szabályos versenyzés volt. Az utolsó kör, utolsó előtti kanyarjában történt egy baleset, amiből szerencsére sikerült kikeverednem, így megnyertem az utolsó futamot, és ezzel együtt a hétvégét is!
Nagyon erős hétvégét zártunk, sok pontot gyűjtöttünk, köszönöm az egész csapat munkáját! A családomnak a támogatást, és a leghangosabb szurkolást Anyának!
Fotó: Hajóka SportFotó
- Hajósi Miklós -
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!