A borsőrlők Paganinije: Peugeot Saveurs
A közelmúltban monumentális szerkezetet dobott piacra a Peugeot Saveurs. A 110 centiméteres, kézi borsőrlő megjelenése jó alkalom arra, hogy közelebbről megismerkedjünk a Peugeot konyhaművészeti termékpalettájával.
Habár nem a világ legnagyobb borsőrlője – azt kanadai egyetemisták építették meg 2014-ben, hossza 498 cm, átmérője pedig 43,1 cm volt – a Peugeot ikonikus termékének, az eredetileg 1987-ben bevezetett Paris borsőrlőnek a 110 centiméteres kivitele meglehetősen robusztus és drága darab. Tömege közel 7,4 kg, belsejében pedig mintegy 15 deka (kb. 7 zacskónyi) egész bors fér el. Egy ekkora kulináris monstrum működtetése minden bizonnyal egyszerűbb lenne, ha villanymotor forgatná az őrlőfejet, ennek ellenére a Peugeotnak két jó oka is volt arra, hogy megmaradjon a klasszikus kézi mechanizmusnál.
Az egyikről még a cikk vége előtt szót ejtünk, a másik viszont az, hogy a gigantikus őrlő valójában nem mindennapi felhasználásra készült. Igazi gyűjtői darab, amit a minden egyes példányon feltüntetett sorozatszám, az őrlőhöz mellékelt eredetiségi tanúsítvány, valamint a meglehetősen borsos vételár is jelez: az óriási szerkezetért átszámolva mintegy 375 ezer ( !) forintot kell kifizetnünk.
Ma kevés hétköznapibb konyhai tárgy létezik a borsőrlőnél, 150 évvel ezelőtt azonban még nem is létezett. Sorsa elválaszthatatlan a Peugeot gyártól: az utóbbi nélkül ma talán nem létezne az előbbi, és ez egy kis túlzással fordítva is igaz.
A Peugeot-k ugyanis eredetileg molnárok voltak. 1810-ben a két fivér, Jean-Pierre és Jean-Frédéric Peugeot úgy döntött, a születőben lévő nehéziparban kamatoztatják malomtechnológiai tudásukat. A családi malmot hengerművé alakították át, az acéllemezeken kívül hamarosan szoknyaabroncsokat, órarugót, fűnyírókat, valamint fűrészeket és egyéb vágóeszközöket is gyártottak (sokan nekik tulajdonítják a történelem első kompakt kézifűrészét is.)
A különleges edzési eljárásnak köszönhetően fűrészlemezeik rendkívül ellenállók, mégis rugalmasak és hosszú élettartamúak voltak. Ennek jelentőségét mi sem jelzi jobban, mint hogy a Peugeot-féle fűrészeket a francia nemzeti ipar fellendítését szorgalmazó Société d'Encouragement pour l'Industrie Nationale 1812-ben aranyéremmel jutalmazta. Az 1818-ban szabadalmaztatott gyártástechnológia adta az ötletet a vállalkozás címeréhez is: a fivérek olyan állatot választottak logónak, amely méltóságteljes, villámgyorsan vadászik, foga és karma acélos, teste pedig ruganyos és ellenálló. Így került fel a Peugeot fűrészeire az oroszlán, amelyet később a kávé- és borsőrlőket, majd 1889 után az automobilokat is díszítette.
Ha az interneten keresünk információt, a legtöbb forrás a Peugeotnak tulajdonítja a világ első, kifejezetten borsszemek őrlésére szolgáló szerkezetét. Erre szabadalmi bejegyzések híján nincs jogi bizonyíték, így a márka nem érzi tisztességesnek, hogy vélt elsőségét hangoztassa. Az is igaz ugyanakkor, hogy amikor a Peugeot 1840-ben bemutatta első kávéőrlőjét, sokan eldobták az évezredeken át használt mozsarat, és elkezdték a karos szerkezetben aprítani a borsszemeket. Innen már csak néhány logikus módosítás (és 34 év) kellett ahhoz, hogy megszülessen a Peugeot Z, amelyet kifejezetten bors őrlésére fejlesztettek ki.
De vajon miért volt szükség külön borsőrlőre, ha a kávéőrlő is megfelelt a célnak? Nos, a kávéőrlő valójában egyáltalán nem felelt meg a célnak, de még mindig kényelmesebb volt, mint a mozsárral bajlódni. A Peugeot mérnökeinek újítását az tette zseniálissá, hogy a külső és belső malomkeréken egyaránt spirálisan helyezték el a fogakat, méghozzá két méretben. A felső, ritkásabb fogak megroppantották a borsszemeket, majd sorba állították azokat a tényleges őrlést végző, alsó fogazathoz.
Ahogy a kávéőrlő nem felelt meg a bors aprítására, úgy a borsőrlőt sem szerencsés só vagy fűszerek őrlésére használni. A Peugeot egyébként készít száraz és nedves só, valamint fűszerek, szerecsendió, sőt, lenmag és szezámmag őrlésére alkalmas készülékeket is. Ezek szerkezetükben és főleg anyaghasználatukban jelentősen eltérnek a borsőrlőtől. Egy dolog azonban közös bennük: minden acélból készült őrlő mechanizmusra élettartam-garanciát vállal a Peugeot.
A XX. század élelmiszeripari vívmányai akár feleslegessé is tehették volna a borsőrlőt, mégsem így történt. A papírzacskóba csomagolt, előre porított bors ugyan praktikus, de ugyanúgy kényszermegoldás, mint a szárított fűszernövények: azok az illat- és ízanyagok ugyanis, amik a bors héjának megroppantásakor felszabadulnak, nagyon gyorsan elillannak. A leggondosabb csomagolás sem képes megőrizni a bors zamatát. Volt azonban egy másik oka is a borsőrlő talpon maradásának: egy időben ezek jelenléte volt ugyanis a tisztességes éttermek legfontosabb ismertetőjegye.
Ahogy a sört és a tejet vízzel, úgy a borsot faszénporral hígították a gátlástalan kereskedők. Ha tehát egy vendéglős arról szerette volna biztosítani vendégeit, hogy náluk minőséget kapnak, kizárólag frissen őrölt borsot szolgált fel nekik. Ez persze pénzbe került – nem véletlenül csaltak mások a borssal –, ezért sok étteremben a pincér borsozta meg a vendég ételét, nehogy túlzásba essen és pazaroljon a kedves ügyfél. Ezzel a gyakorlattal egyes országokban a mai napig találkozhatunk.
A Peugeot Saveurs nem az egyetlen márka, amely az autóiparon kívül képviseli a család nevét – gondoljunk csak a Peugeot Design Lab független formatervező stúdióra, vagy a Peugeot kerékpárokra és robogókra –, ám rajta kívül egy sincs, amelyben ma is többségi tulajdonrészt birtokolnának az alapítók leszármazottai. 1992-ben például egy Jean-Claude Fornage nevű vállalkozó kezébe került a jobb időket megélt márka; Fornage a palettát dinamikusan bővítve gyorsan talpra állította azt – igaz, egy meggondolatlan fúzió nyomán 2012-ben csődvédelem alá került a cég.
A Peugeot családot képviselő Établissements Peugeot Frères (EPF) ekkor 27-ről 80 százalékra emelte tulajdonrészét a mai Peugeot Saveurs jogelődjében, a Poivrières Salières Production (PSP) vállalatban, és saját emberét nevezte ki az igazgatótanács élére. A problémás leányvállalattól megszabadultak, pár éven belül talpra állt, és azóta is virágzik a cég. A Peugeot Saveurs ma évente mintegy 30 millió eurós forgalmat bonyolít, ennek 70 százalékát exportpiacokon.
A Peugeot Saveurs számára egyformán fontos a jelen, a múlt és a jövő. Az utóbbi érdekében az őrlőket fenntartható gazdálkodású erdőkből származó faanyagból készítik el, a fafeldolgozás melléktermékeit újrahasznosítják, a felületkezeléshez oldószer nélküli festékanyagokat használnak. A cég rendelkezik a francia állam Entreprise de Patrimoine Vivant tanúsítványával, amivel a hagyományokat életben tartó vállalkozások tevékenységeit ismerik el.
A vállalat az évtizedek során mindig ügyesen ráérzett a kor szellemére, és termékpalettáját folyamatosan frissen tartva szólította meg a modern vevőket. Ugyanakkor soha nem fordított hátat hagyományainak: tradicionális típusait rendre évtizedeken keresztül gyártásban tartja. A legelső Z Modell például a közelmúltig elérhető volt, de formavilága több mai típusban is visszaköszön. Az a Paris modell pedig, amelyet most XXL-es méretben készítettek el, eredetileg 1987-ben jelent meg a kínálatban.
Apropó, a 110 centis borsőrlő: adósok vagyunk még a magyarázattal, hogy miért pont ebből a reprezentatív modellből nem létezik elektromos verzió. A modern idők szellemében a Peugeot 1997-ben elkészítette első elektromos borsőrlőjét, amit 2011 óta akár gombnyomás nélkül, pusztán érintéssel is üzembe hozhatunk. A villamos őrlő kétségtelenül kényelmesebb, mint a kézi tekerésű, van azonban egy hátránya: a villanymotor jelenléte, valamint a nagyobb fordulatszám miatt használat közben kis mértékben felmelegíti a borsot. Ez óhatatlanul megváltoztatja a fűszer illat- és ízkarakterét, és bár egy átlagember ezt aligha veszi észre, a szakértők egyetértenek abban, hogy a tökéletes Peugeot borsőrlőnek minden szempontból kiemelkedő élményt kell nyújtania, ezt pedig ma éppúgy a manuális szerkezetek nyújtják az ínyenceknek, mint 146 éve.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
