Több, mint egy emelt karosszéria – BMW X1 xDrive23i

A harmadik generációs, vadonatúj X1 járt nálunk. Az SUV, amelynél semmi nem lett túltolva. Ez igaz a sokak által kritizált méretes hűtőrácsokra, méretre, formavilágra vagy akár a digitalizációra a beltérben. Élhető, kellemes hangulatú városi terepjáró és meglepő módon még az ára sem sokkoló egy átlagos SUV árához képest.

olvass tovább

Elektromos töltés új díjszabás 2023 – Ezt már nehéz jól számolni…

2022 újautós szempontból egy elektromos cunami volt. Minden márka kihozta legalább az első, de a legtöbb a sokadik tisztán elektromos modelljét. A racionális megtérülése egy ilyen típusú autónak egészen nehezen bizonyítható matek volt, de még elment szódával, ha számba vettük, hogy mekkora jót is teszünk a nagyvárosok levegő minőségéért, így a saját környezetünkért.

olvass tovább

Elegendő, hogy szép? – VW ID.5 GTX

Az autódesign, a szoftver rendszer és az ár/érték arány furcsa útvesztőjébe keveredtem a teszt során. Egy gyönyörű és feltűnő autó, amelyet ismeretlenül is jó ismerősként köszöntöttem a teszthét elején. Nehéz volt eldönteni, hogy melyik a legfontosabb szempont a fentiek közül. A búcsú mégsem volt könnyes, pedig egy remek autó, de nem adta meg azt a valamit, amit az autózásban általában szeretek. Érdekes tapasztalat volt és tudom a jövő valahol ebbe az irányba vezet.

olvass tovább

A Toyota GR86 vitte el a Top Gear Év Sportautója díját

  • december 24, 2022

A TOYOTA GAZOO Racing, a Toyota aranykorát élő motorsport tevékenységéért és a japán autógyártó sportautóiért felelős versenyistállójának egyik szerelemprojektje, a GR86 a brit Top Gear magazin munkatársait is „elvarázsolta” – olyannyira hogy meg is választották az év sportautójának.

olvass tovább

Frissített MAZDA6

  • december 19, 2022

A Mazda Motor Corporation büszkén jelenti be, hogy frissítette egyik legfontosabb modelljét, a Mazda6-ot. A frissítés magában foglalja Mazda6 20. évfordulós Special Edition modell kiadását az első generációs Mazda6 20. évfordulója alkalmából.

olvass tovább