Lánctalpas kacsa - Ural 5920

A nehezen megközelíthető olajmezők feltárásához kompromisszum mentes terepjáró teherautókra volt szüksége a szovjetenek. Más ország járműveinek használata szóba sem kerülhetett, így született meg az Ural 5920-as.

Az Ural 5920 egy sokrétű lánctalpas szállító jármű, amely szinte bármin átmegy és célba ér +40 és -50 Celsius fok közötti hőmérsékleten. Egyszóval a volt szovjetunió területén belül szinte bárhová, kivéve Oymyakonba és a hasonló adottságú területekre, mivel ott az átlag hőmérséklet -50 Celsius fok vagy annál is kevesebb.

Miután az igény felmerült ilyesfajta járművekre, a NAMI járműgyártó segítségét kérték a fejlesztéshez. A projekt 1970-ben kezdődött el a NAMI-0157M prototípus alapján. A fejlesztés felgyorsítása érdekében több ilyen kategóriájú külföldi járművet teszteltek és vizsgáltak, majd próbálták magukévá tenni a technológiát. Az első 5920-as prototípusok 1976-ban készültek el. Sikeresen átmentek a gyári és a kormányzati teszteken, majd ezt követően a gyártás 1981-ben kezdődött meg. A fülkéje megegyezik az Ural 4320-al.

Eredeti tervek szerint közel 8 ezer darab ilyen járművet szerettek volna legyártani, viszont ekkora kereslet nem volt rá. Ezáltal a gyár inkább a jól futó modelleket helyezte előtérbe, amely akkoriban az Ural-4320 és az Ural-5557 volt. Ráadásul ezeket a gépeket nem tudták az alap gyártósoron összeszerelni, így iszonyat nagy rezsiköltséggel járt a legyártásuk. A Miass Autógyár szinte mínuszban adta el az összes összeépített járművet, ezért a '90-es évek elején kigurult az utolsó Ural-5920-as a gyárból, és befejeződött a gyártása.

A vasútiparban is használatos forgóvázas megoldással lehetett a lánctalpakat a megfelelő irányba kormányozni. Ennek egyetlen hátránya annyi volt, hogy ez egy igen összetett és bonyolult műszaki megoldás, amit üzemeltetni és karbantartani sem képes akárki. Torziós felfüggesztéseket kapott, így a sofőr veséje is megmaradt. A lánctalpat hajtó gumikerekek defekttűrőek, mivel nem levegővel voltak fújva, hanem speciális szivaccsal voltak töltve. A lánctalpak is gumírozottak voltak fém betétekkel ötvözve, így megvolt a kellő szilárdság és rugalmasság is egyszerre.

Első ránézésre súlyosnak tűnhet, de a látszat csal, mivel „csupán” 8 tonnát nyom üresen és össztömege sem több, mint 22,5 tonna. A lánctalpak miatt a maximális sebessége 30 km/h volt, de ki akarna ezzel sokkal többel menni? A fogyasztást pedig inkább ne akarjuk tudni, mivel jó szovjet géphez hűen a 100liter/100km-es lécet simán ütötte. A rengeteg gázolajat egy YaMZ-238-as, 14 literes V8-as dízelmotorral itatták meg, amelynek 210 lóerő és 800 Nm körüli maximális teljesítménye volt. Nem a legcombosabb, de tudjuk, hogy terepen nem a lóerő és a nyomaték számít, hanem a megfelelő áttételezés és hajtási rendszer.

A legyártott darabszámról pontos információ nincs, viszont szerencsére még akad belőle működőképes példány. Ha apokalipszis törne ki, mi biztosan ezt választanánk. Természetesen kiegészítő üzemanyag tankokkal, mivel alapban csupán 300 km megtételére képes.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Nyúl Benjamin

Kiskorom óta a különféle járművek bűvöletében élek, a kétkerekűektől a repülőgépekig, minden, amit motor hajt. A sors szerencsére úgy hozta, hogy gyerekkorom és pályafutásom kezdete óta kamionok közt élek és mozgok. Szeretnék minél több új dolgot megismerni és megismertetni veletek, valamint szeretném közelebb hozni hozzátok ezt az életérzést és szenvedélyt.