Vidámságot hoz az életbe – Mini Clubman Cooper S

Szerencsés esetben minden autó elvisz egyik pontból a másikba, ebben semmi különbség nincsen. A kérdés a hogyan és a miként. A Mini-vel ez egy életérzés, ami nekem nagyon bejött.

Talán az egyik legmegosztóbb autó, amivel valaha találkoztam. Hasonló volt annak idején a VW Beetle vagy az első szériás Ford Ka: vagy tetszett valakinek vagy nagyon nem. Ahogy a Minivel jártam az elmúlt pár napban, ugyanezt éreztem. Elfogultság és bármiféle részrehajlás nélkül állítom, hogy engem az első perctől kezdve magával ragadott. Nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan melyik részlete vagy melyik pontja, mert összességében az egész. Sokáig tanakodtam, hogy miféle szófordulattal fogom jelölni, hogy ez egy olyan angol autó, ami német. Felmerült bennem, hogy a cikk címe Sir Hans lesz, vagy Herr Smith. De annyira félre lehetne magyarázni, hogy elvinné a lényeget attól, hogy mennyire szerethető autóról is van szó. Az egyik barátom fogalmazta meg talán a legjobban: „Az autóban olyan érzésünk van, mintha Londonban ülnénk valahol”. Ez utóbbi érzésben pedig nem csak a számtalan helyre elhelyezett Union Jack segít, hanem az a semmi máshoz nem hasonlítható formavilág, nyugalom, ami árad az összes alkatrészből. Brit zászló van a kormányon, a fejtámlán, az ülésekre elhelyezett gombokon, sőt a hátsó lámpa piros fényei is ezt stilizálják. Értelmetlen a fele, de mégis tök jó, oda passzol, nem hivalkodó.

Imádtam a különleges, repülőgép kokpitjét visszaadó műszerfal elrendezést. A kapcsolókat a gombok helyett és a középre elhelyezett, a klasszikus Miniből jövő nagy kerek kijelzőt. Mindez pedig csak a külső, mert a beltartalom a legmodernebb technikát rejti. A kerek kijelző felett egy színes LED sáv mutatja, hogy éppen mit csinálunk. Megnyugtató kék, ha haladunk; piros, ha sport üzemmódba váltunk; zöld, ha eco módba; sárga, ha tolatunk. A fénypompa persze nem korlátozódik középre, ha kellőképpen sötét van, az ajtókon is ugyanezt látjuk. Parasztvakítás és értelmetlen? Lehetséges. De nem hivalkodik, szép és minőségi. A vezetéstámogató extrák alapban korlátozottan vannak az autóban, de természetesen opcióként minden rendelhető. A telefont, mint ahogy a BMW-kben is megszoktuk, vezeték nélkül tudjuk középre tükrözni. Az ülések hibátlan formájúak, elképesztő kényelmesek és nagyon puha bőrrel bevontak. A kormány természetesen szintén bőrözött, kellőképpen vastag, jó fogású. A kapcsolók logikusan vannak elrendezve, nincs olyan sok belőlük, hogy zavart keltsenek, hanem pont annyi, hogy a krómozott hatásuk miatt „wow” érzésünk legyen, amikor beülünk az autóba. Muszáj kiemelnem a motor indítására készült kapcsolót: ez valamivel vaskosabb és a váltókar előtti központi részen kapott helyet. Piros fény veszi körül, ha beindítjuk a motort. Újra gyereknek éreztem magam, ahogy a kapcsoló segítségével életre keltettem a 2000cm³–s, 192 Le-s motort.

A következő élmény a Clubman formának megfelelően a csomagtér ajtaja az autóban. A középen elválasztott, jobbra és balra nyíló csomagtér ajtók úgy működnek, mint egy ruhásszekrény ajtaja, ezzel nagyon megkönnyítve a bepakolást. Mögötte találjuk a rolóval lefedett, viszonylag limitált méretű csomagtartót. Mentségére legyen szólva, hogy az első látásra kis csomagtartó egy alsó rekeszt is rejt, így szükség esetén lényegesen nagyobbra bővíthető a pakolási lehetőség. Természetesen a hátsó ülések lehajtásával további, immáron tekintélyes csomagteret is tudunk készíteni.

A futómű szerintem tökéletes, pont annyira kemény, hogy a magyar utakon se legyen pattogós az érzés, viszont stabilan és gond nélkül lehet akár nagyobb tempóban is belemenni egy-egy kanyarba. Egy igazi élményautó, így megbocsátottam neki mindazokat a hibákat, amelyek miatt azért nem tökéletes. Ilyen például a viszonylag gyenge váltó, ami miatt a 192Le-s teljesítmény nem éreződik az autóban, a relatív magas menetzaj/menetszél autópálya tempónál és a hátsó ülések limitált térkínálata. Utóbbi akkor lehet zavaró, ha 180 cm fölötti embert akarunk beszuszakolni a hátsó sorba.
Az autó fogyasztása picit több volt, mint ami elvárható lenne. Normál, vegyes használat mellett 8,3l-t fogyasztott 100km-en. Ha nagyon sportosan vezetjük, akkor viszont könnyedén lesz belőle 9,5l.

Nem emeltem szót, pedig vétek lenne ha kimaradna, a remek hangzású hi-fi rendszer. Manapság tapasztalható, hogy hiába van híres márka neve írva a hangfalakra, inkább dobozból érkező, gyenge minőségű hangot képes produkálni a kocsi, amely csak a hírek meghallgatására alkalmas. Hát a Clubman zenéje egyáltalán nem ilyen. A Harman Cardon hangrendszer fantasztikus hangzása szintén a tökéletesség érzését fokozza és fiatalos hangulatot teremt.

A Clubman egy életérzés, amely minden porcikájában brit, ötvözve a német minőséggel és átgondoltsággal. Én tényleg imádtam, és akkor jöttem rá, hogy milyen boldogságot ad ez a kisautónak látszó – ám valójában teljesen normálméretű autó - amikor vissza kellett adnom. Azóta ugyanis szomorú vagyok. Sok év telt el az életemből úgy, hogy nem vezettem Minit. Kicsit sajnálom ezeket az elvesztegetett éveket és a magam részéről nagyon várom a Minivel való új találkozást. Lehet, hogy drága, de nekem KELL egy Mini!!! Szóval egy újabb pont került a bakancslistámra.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szőnyi Zoltán

Jó pár évet töltöttem az autós szakmában, de azt is mondhatjuk, hogy ez egy továbbtanulási időszak volt számomra, mivel egész életemben érdekeltek az autók. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen több száz különböző fajta autót volt szerencsém kipróbálni életem során és számos szakmai konferencián volt lehetőségem képződni. Igyekszem a megszokotthoz képest más megvilágításból írni, beszélni az autókról.