A Honda legjobb MotoGp motorjai 1. rész
Az RC211V bemutatásával kezdjük háromrészes sorozatunk
RC211V (2002-2006)
Amikor négyütemű erőforrásokra váltottak a MotoGP-n induló alakulatok, a Honda megragadta a lehetőséget, hogy egy felejthetetlen gépet építsen, amit azóta is elismerés övez a boxutcában, és persze azon kívül is.
Ez lett a kiváló RC211V, mely főként arról vált híressé, hogy egyenletes teljesítményleadású, öthengeres V-motorja, váza és felfüggesztése tökéletes társ volt a kanyarvadászatban. Erről tanúskodik, hogy pilóták egész sorát segítette győzelmekhez, akik – vezetési stílustól függetlenül – mindig kihozhatták belőle a maximumot.
Tíz versenyző, név szerint Alex Barros, Max Biaggi, Toni Elias, Sete Gibernau, Nicky Hayden, Marco Melandri, Dani Pedrosa, Valentino Rossi, Makoto Tamada és Tohru Ukawa összesen 48 MotoGP-futamot nyert 2002 és 2006 között, emellett három egyéni és négy csapat-világbajnoki cím került a Hondához öt szezon alatt.
Mindehhez a különleges felépítésű, 75,5 fokos hengerszögű V5-ös szolgáltatta a kimagasló teljesítményt, melynek három első és két hátsó hengeréből hozzávetőleg 220 lóerőt préseltek ki a mérnökök. Ezt többek között a Honda prototípusaiból és rendszámos modelljeiből merített ötletekkel érték el, azaz kétirányú információáramlás zajlott a cégen belül, tekintve, hogy a HRC is hasznos tapasztalatokat nyert a vállalat korábbi fejlesztéseiből, és vice versa.
Az RC211V szokatlan, úgynevezett „Big Bang Firing” gyújtássorendje például az 1992-ben bemutatott Honda NSR500 technikája alapján készült, és azt szolgálta, hogy a vezető könnyebben uralja a gyorsítás közben tapadást veszítő hátsó kereket. Kipróbált, bevált megoldásról van szó, hisz nem véletlenül vált etalonná az NSR a kétütemű éra utolsó éveiben.
Emellett megannyi részlet emlékeztetetett az RVF750-ként árult, s 1997-ben Superbike-világbajnoki címet szerző, V4-es RC45-re – egyebek mellett az égéstér formája és a hengerek furat/löket aránya is nagyon hasonló volt.
Noha még a fejlesztés elején járt a csapat, 2002 júniusában Ukawa RC211V-je bizonyult a mezőny leggyorsabbjának, 324,5 km/órával száguldva a mugellói pálya célegyenesében. Ezt követően évről évre csak nőtt – az eredetileg 220 lovas – csúcsteljesítmény, amit mi sem bizonyít ékessebben, minthogy Casey Stoner 2006-ban már 334 km/órás sebességet ért el ugyanott.
Természetesen nemcsak az erőforrás, hanem az RC211V váza is vadonatúj konstrukció volt. Tervezésekor főként azt tartották szem előtt a mérnökök, hogy – a tömeg-középpontosítás elvét követve – a jármű szívében kapjanak helyet a legtöbbet nyomó alkatrészek, s ezáltal kezes, könnyedén irányítható legyen a gép.
Ennek jegyében került a nyereg alá az üzemanyagtartály harmada, azaz kevésbé változtatta meg a súlypontot az RC211V tömegének viszonylag nagy hányadát kitevő benzin. Egyöntetűen arról számoltak be a versenyzők, hogy ez hatalmas előny a futamok korai szakaszában, és nagyban megkönnyíti a korábban oly nehezen kezelhető, csurig tankolt Honda irányítását. Számszerűen ez annyit tesz, hogy – a HRC mérései szerint – a teljesítmény 80-90%-át tudták kihasználni a futam első köreiben, míg az előd NSR500-nál ez a 70%-ot sem érte el.
Persze az utolsó körökben, kopott abroncsokon is villámgyorsnak bizonyult az RC211V, ami főként barátságos, lineáris teljesítményleadásának és kifinomult elektronikai rendszerének volt köszönhető. Rendre arról számoltak be a pilóták, hogy kifejezetten könnyű kontrollálni a kipörgő hátsó kereket, ugyanis a vezetéssegítő rendszereknek hála a hirtelen fordulatszám-emelkedés dacára sem nőtt a V5-ös forgatónyomatéka, ha tapadást veszített az abroncs.
Előbb Valentino Rossi szerzett világbajnoki címet a Hondával 2002-ben és 2003-ban, majd érkezett a fiatal amerikai, Nicky Hayden, aki nem mellesleg 2002-ben elhódította az Egyesült Államok Superbike-bajnoki trófeáját egy Honda VTR1000-rel.
A döngöltpályás összecsapásokon nevelkedett Hayden egyszerűen imádta a rendkívül kezes RC211V-t, ami nem is csoda, mivel remekül illett erőcsúsztatáson alapuló vezetési stílusához. Olyannyira „egymásra találtak”, hogy csatlakozása után három évvel a csúcsra ért, és a 2006-os szezon utolsó versenyén, egy felejthetetlen, drámai összecsapást követően világbajnoki címet szerzett a MotoGP-ben.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
