NÚSZ: jól fogy a matrica
Felpörgött az autópálya-matricák értékesítése. A tavaly decemberi eladásokkal együtt április 30-ig közel 4,3 millió e-matrica talált gazdára.
A koronavírus-járvány hatására éppen egy évvel ezelőtt kezdett csökkenni az e-matrica vásárlások száma. Az értékesítés befolyásolta és jelenleg is befolyásolja a külföldi vásárlók hiánya, ezzel együtt mégis fordulat állt be az elmúlt év azonos időszakához képest a vignetták értékesítésében – számolt be közleményében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató NÚSZ Zrt.
„Az elmúlt hét hétben stabil emelkedést mutatott az e-matrica vásárlások száma mindegyik matricatípus, továbbá a hazai és külföldi felségjelzésű járművekre történő vásárlások esetében is, ami bizakodásra ad okot” – mondta Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója.
A NÚSZ Zrt. Üzleti Intelligencia Osztályának adatai szerint a 2021. évre érvényes e-matricákból április 30-ig – a 2020. decemberi előértékesítéssel együtt – közel 4,3 millió darab kelt el: éves országosból majd 482,5 ezer, megyeiből majd 1,83 millió, a haviból mintegy 429 ezer, a heti matricából pedig közel 1,54 millió darab fogyott.
Egy évvel korábban – ugyanezen időszakban – mintegy 4,16 millió darab e-matricát vásároltak az úthasználók. A 2021. évre értékesített e-matricák száma tehát az idei év első harmadának végére meghaladta az előző év azonos időszakában értékesített vignettákét, ami azért különösen jó eredmény, mert a 2019. december – 2020. februári időszak e-matrica vásárlásait még nem a pandémia határozta meg.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. adatai szerint az éves (országos és megyei) e-matricák népszerűsége a pandémia ellenére is töretlen, az idei évre április 30-ig értékesített éves vignetták száma nemcsak a 2020-as, hanem még a 2019-es vásárlási adatokat is meghaladta.
A 2021. évre érvényes megyei matricák közül a legtöbb a Pest megyeiből fogyott, bő egymillió darab kelt el, míg a Fejér megyeiből mintegy 200 ezer, a Győr-Moson-Sopron megyére érvényes vignettából pedig mintegy 131 ezer darab talált gazdára.
Az előző évi adatokhoz képest a Pest megyei esetében ez bő négyszázalékos, míg a Fejér és a Győr-Moson-Sopron megyei esetében mintegy 10 százalékos növekedést jelent.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!