F1: rajt megint délután kettőkor?
Sosincs vége a kísérletezésnek. A Forma–1-ben most ismét az órát igazgatják.
Visszatérhet a korábban megszokott rajtidőpont a Forma–1 futamain. Három év tapasztalataiból leszűrték, a későbbre tolt kezdés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – számolt be a Formula.hu.
Azt írják, a Liberty Media egyik észrevehető újítása volt, amikor 2018-ban bevezették, hogy a Forma–1-es futamok nem egészkor, hanem óra 10-kor startolnak el, ráadásul az európai versenyeket még egy órával későbbre is, 15:10-re tolták a megszokott 14 órai kezdéshez képest.
A magyarázat akkoriban az volt, hogy néhány tv-csatorna csak egészkor kapcsolódik be a közvetítésbe, így a plusz tíz perc lehetőséget adott nekik is a teljesebb felvezetésre, míg az egy órával későbbi kezdés nem kis részben az amerikai közönség számára kedvezőbb idősávval volt indokolható.
A változtatás sokak tetszését nem nyerte el a paddockban hiszen a csapatok személyzete így egy órával később állhatott neki az összepakolásnak a nagydíjak végeztével, cserébe viszont a futam előtti tíz perc üresjárat volt az ő szempontjukból. Plusz a csúszás bokszutca nyitásának és a startot megelőző ceremóniák időzítése kapcsán is felfordulást is okozott.
Mindezek után úgy hírlik, az F1 vezetése már idén visszatérhet a korábbi jól megszokott kezdési időpontokhoz, azaz újra egészkor rajtolhatnak a nagydíjak, az európai versenyek pedig 15 helyett újfent 14 órakor. Bár végleges megegyezés nincs, a csapatok állítólag támogatják a tervet.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!