Dakar! Éjjel érkezem
Műszaki hiba és sötétség. Semmi nem megy könnyen, küzdöttek a Dakaron a versenyzők. Beszámoló!
Éjszaka ért célba a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali első szakaszát követően. Az Opel Dakar Team Facebook-oldalára feltöltött rövid interjúban a navigátor elmondta, csaknem hat órán át tartott, mire megjavították az Opel Grandland X kormányösszekötőjét, azután pedig már sötétben, rossz látási viszonyok között folytatták a gyorsasági szakaszt.
A Dzsidda és Bisha közötti 623 kilométeren így Szalayék jelentős időhátránnyal értek célba, de készültek a hétfői, tehát a mai folytatásra. A Dakar honlapja szerint el is tudnak majd rajtolni a Bisha és Vadi ad-Davaszir közötti 457 kilométeres gyorsaságin.
A kamionosoknál a Fazekas Károly, Horn Albert Péter, Csákány Péter trió a verseny weboldala alapján a vasárnapi szakaszon a tizenkilencedik lett, és az összetettben a tizenhatodik helyen áll. Ebben a kategóriában a francia navigátorral és szerelővel közösen induló Darázsi Zsolt a negyvenedik pozícióból folytathatja a viadalt.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!