Baleset az Árpád hídon: a kamera mindent rögzített – VIDEÓ
Térfigyelő kamera képei tisztázhatják egy április eleji, budapesti baleset körülményeit. Felvételen a csattanás és a helyszínről elhajtó gépkocsi.
Totálkárosra zúzta autóját egy sofőr a fővárosban, az Árpád hídon még április 2-án. A szerencsétlenül járt gépkocsivezető Budapesti Autósok Közössége oldalán olvasható beszámolója szerint a margitszigeti felhajtóról egy jármű kikanyarodott elé, és miközben próbálta elkerülni a balesetet, elvesztette uralmát a volán felett. Az esetnél jelenlévő tanúk eltűntek, az összetört autó első-hátsó menetkameráinak memóriakártyáiról pedig a rendőröknek nem „sikerült felvételt kinyerni vagy egyáltalán beolvasni”. A vétlen autós helyzete így nem tűnhetett könnyűnek, időközben azonban megérkeztek a híd térfigyelő kamerájának felvételei.
A videón jól látható, hogy a sziget felől valóban kikanyarodott a külső sávba egy gépkocsi, amelynek vezetője a körötte hirtelen lezajló eseményekre látszólag nem is reagált, és angolosan elhagyta a helyszínt. A folyamatban lévő nyomozást a felvétel alighanem nagyban megkönnyítheti, így hamarosan kiderülhet az is, ki a felelős a balesetért.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!