Serényi "Jampi" Csaba

Origami magyar módra

Serényi "Jampi" Csaba - 2011. március 28. hétfő 09:47

Ismét magyar cég hallat magáról a motoros-világ szegmenséből, amit most az egyszer kétkedve fogadok. Nem a próbálkozást vonom kétségbe, maga a projekt eladhatósága, ami dilemma elé állított.
De nézzük miről is van szó….
Az őriszentpéteri illetőségű vállalkozás , jelesül az Antro-csoport egy korábbi meg nem valósult tervéről lehet ismerős, ez a cég gyártott volna hibrid autókat, aminek a gazdasági recesszió szabta gátját. A Solo-ba befektetett pénz most mégis megtérülni látszik, hisz egy merőben új, “összehajtogatható” villanyrobogót kreáltak a tervezők.


A méreteit tekintve nagyobb utazótáskányi moped szénszálas anyagból készülne, elektromotor hajtaná és pedállal is lehetne generálni áramot rajta.
A 25 kilós összecsukható szerkezetet bizonyára a tehetősebb polgároknak szánták, hisz alapára 2500 euró lenne. Szóval itt jön az én kukacoskodásom…
Megint egy hobbikütyü, amit az a réteg fog majd megvenni, aki a lakókocsijában tartja majd vagy a szomszédok bosszantására kutyát sétáltat vele.
Nem állítom, hogy nincs szükség a környezetvédelemre, de kételkedem az elterjedésben. Egyébként műszakilag rendben is van a kis “lego-masina”, hisz viszonylag nagy teljesítményű akksijával egy töltéssel 35 km-t lehet majd megtenni. Élettartalmilag sincs gond, a tölthető energiaforrás a gyártó szerint 35 ezer kilométert is kibír.

Erősen behatárolja a felhasználókat a méret, hisz nem tudom elképzelni, hogy Gizi-mama, aki 90 kilós, naponta a piacra araszolna a 25 kilós szerkezettel, viszont a nagyvárosi káoszt ügyesen el lehet majd kerülni vele.
Az őriszentpéteri vállalkozás tervei szerint évi 15 ezer darabot gyártanának az I+Moveo névre keresztelt rollerből.
A cég ügyvezetője optimistán nyilatkozott a jövőt illetően, már be is jegyeztették a találmányt az EU hivatalos védjegy és dizájnregisztrációs irodáján.


Egy pici bökkenő még nehezíti a megvalósulást ,kb. 4 millió euró kellene még, hogy 2011-ben találkozhassunk a járgánnyal.
Mindenki döntse el saját maga, hogy bízik-e az egymilliárd forintnyi pénzmag megteremtésében, én mindenesetre ha pesszimistának tűnök is, azért szurkolok a magyar projektnek.


0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5 (0 szavazat alapján: 0.00 az 5-ös skálán)
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!
Loading ... Loading ...

A cikk megjelent a Beszédtéma, Hírek, Technika rovatban. Címkék: , ,
Oszd meg a facebook-on
Hozzászólások (0) Hivatkozások (0)

Még nincsenek hozzászólások.


Hallasd a hangod Te is!

Ha hozzá szeretnél szólni, akkor be kell jelentkezned!
Nem vagy még regisztrálva? Csak egy 2 perces művelet és Te is részt vehetsz a beszélgetésekben!

A hivatkozások nincsenek engedélyezve.

Alfa Romeo CompetizioneAmerikai autókBalesetBlue CentenarieBudapest-Bamako RallyBugatti VeyronBukósisakBuszC3 Carbonc3 LadyCaterpillarDream BigElektromos autóEttore BugattiGPSGPS sebességmérésGregory DunhamGyorshajtásHarold SternHummer h3HumorInterjúIttas vezetésLakóautóLe MansLuxus lakóautóMagyar Motorok MúzeumaMonster Motoebike From HellMotorbalesetekMunkagépekOldtimerPlatinum PlusRay BaumannRed OctoberRenaultRide to HellSebességrekordTrabant ntUralVédőfelszerelésekVéralkoholVeterán autókVeyron Sang NoirVizibuszYamaha V-Max