Csuzi Attila

World Naked Bike Ride – Meztelen bringások a benzingőz hatalma ellen

Csuzi Attila - 2011. április 17. vasárnap 00:25

Bár lapunk kinyilvánított célja, hogy a “benzingőz szerelmeseinek” szolgáljon szórakoztató tartalommal, a fairplay megköveteli, hogy olykor szót ejtsünk a másik oldal, történetesen a benzingőz ellenzőinek gondolatairól is. Ez már csak azért is elkerülhetetlen, mivel olykor cseppet sem észrevétlen módon adnak hangot az autós-motoros kultúrát ellenző véleményüknek. A világ talán legmarkánsabb ilyen jellegű demonstrációja a World Naked Bike Ride, amit 2003-as spanyolországi megszületése óta immár a világ 17 országának 74 városában rendeznek meg rendszeresen. A kerékpáros felvonulás meghirdetett célja, hogy “felmutasson egy elképzelést egy tisztább, biztonságosabb, a testiséghez pozitívabban viszonyuló világról“. Az eseményre vonatkozó “dress code motto“, azaz meghirdetett öltözködési javaslat: “Meztelen, amennyire csak mered“. Ennek megfelelően a résztvevők egyéni vérmérsékletük szerint anyaszült meztelenül vagy éppen hiányos öltözetben vesznek részt a felvonuláson.

A lényeget öszefoglalva egy olyan törekvéssel állunk szemben, amely nemcsak politikailag állást foglal az “olaj függőség” ellen és határozott környezetvédelmi célokat fogalmaz meg, hanem egy természetessebb, tisztább, egészségesebb, élhetőbb környezet kialakításának szükségességét hirdeti. Mindamellett, hogy az emberi test szépségének nyiltabb elfogadtatását is célnak tekinti, a nyilvános nudizmust figyelemfelkeltő eszközként céltudatosan is felhasználja. A hiányos öltözet mellet előszeretettel alkalmaznak a résztvevők üzenetet hordozó kreatív, egyéni kiegészítőket, testfestést, testfeliratokat, transzparenseket, zajkeltő eszközöket. A felvonulást a legtöbb esetben testfestő party előzi meg. Csak ízelítőképp a népszerű feliratokból: “Pumpálj vért, ne olajat!“, “Kevesebb kipufogó gáz, több segg!‘ – Tulajdonképpen a kerékpár nem kötelező kellék, a cél, hogy mindenki kizárólag emberi erővel hajtott közlekedési eszközzel vegyen részt a felvonuláson. Akadnak akik gördeszkával, görkorcsolyával vagy éppen rollerrel vágnak neki az útvonalnak. A cél egy olyan békésen figyelemfelkeltő, mosolyfakasztó kavalkád megteremtése, amely teljes mértékben megragadja a sajtó figyelmét. Nyilván a békés attitüd miatt a rendőrség világszerte sok esetben forgalom biztosítással, sőt akár kerékpáros felvezető rendőrökkel támogatja, a legrosszabb esetben is csak semlegesen megfigyeli a rendezvényeket. Közszeméremsértés miatti letartóztatás, bírság csak rendkívül ritka, kivétles esetben fordult elő.

A felvonulás magyarországi megrendezése 2010-ben felmerült a Critical Mass rendezvény köré csoportosult aktív kerékpárosok között is. Az erről szóló hosszas fórumvitájuk a következő linkre kattintva olvasható: Critcal Mass – World Naked Bike Ride Vita

Azonban véleményem szerint tévesen úgy értelmezték a World Naked Bike Ride-ot, mintha az a Critical Mass meztelen változata lenne, holott a két rendezvény és azok céljai is némiképp eltérőek. Egyébként angol nyelvterületen azzal a tréfás szójátékkal élnek, hogy a World Naked Bike Ride nem a Critical Mass, hanem inkább a Critical Ass. :-)

A World Naked Bike Ride jól teljesíti küldetését, hiszen messzemenőkig sikerül megragadnia az emberek fgyelmét, ezt tapasztaltam a video anyagok gyűjtése során is; a You Tube-on se szeri se száma a világ különböző városaiban készült World Naked Bike Ride videofelvételekenek. Érdekes elnézni, ahogyan a Londoniak udvariasan meztelen fenékkel, a Chicagoiak pedig erős öntudattal és udvariatlanul nagy hanggal (“Fuck Bp!” – Kiáltások közepette) vonulnak. :-) Tehát elmondható, hogy az adott ország vérmérséklete szerint némiképp változik a rendezvény hangulata is.

A Motorhang.hu szerkesztői tulajdonképpen elkötelezettek a közlekedés egyes szereplői közötti jó kapcsolat megteremtésében, ezért semmiféle ellenérzést nem kelt bennünk sem a rendezvény szellemisége és elnézve a csinos demonstráló hölgyeket, még a rendezvény nudista jellege sem. ;-) Ezúton meg is fogadjuk, hogy ha autó és motor ellenességet mi nem is fogunk hirdetni, de legalábbis mégtöbb környezetbarát, elektromos hajtású járműről adunk majd hírt.

Tehát mi mást is mondhatnánk még: exhibiciklisták nyeregbe! És ahogyan az utolsó fotón látható hölgy “altáji üzenete” is mondja: Get happy! – Légy vidám! :-)

Források: Wikipedia – Flickr – You Tube


1 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 51 vote, average: 5.00 out of 5 (1 szavazat alapján: 5.00 az 5-ös skálán)
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!
Loading ... Loading ...

A cikk megjelent a Beszédtéma, Humor, Közlekedés rovatban. Címkék:
Oszd meg a facebook-on
Hozzászólások (0) Hivatkozások (0)

Még nincsenek hozzászólások.


Hallasd a hangod Te is!

Ha hozzá szeretnél szólni, akkor be kell jelentkezned!
Nem vagy még regisztrálva? Csak egy 2 perces művelet és Te is részt vehetsz a beszélgetésekben!

A hivatkozások nincsenek engedélyezve.

Alfa Romeo CompetizioneAmerikai autókBalesetBlue CentenarieBudapest-Bamako RallyBugatti VeyronBukósisakBuszC3 Carbonc3 LadyCaterpillarDream BigElektromos autóEttore BugattiGPSGPS sebességmérésGregory DunhamGyorshajtásHarold SternHummer h3HumorInterjúIttas vezetésLakóautóLe MansLuxus lakóautóMagyar Motorok MúzeumaMonster Motoebike From HellMotorbalesetekMunkagépekOldtimerPlatinum PlusRay BaumannRed OctoberRenaultRide to HellSebességrekordTrabant ntUralVédőfelszerelésekVéralkoholVeterán autókVeyron Sang NoirVizibuszYamaha V-Max