Serényi "Jampi" Csaba

Ha újra itt a nyár…

Serényi "Jampi" Csaba - 2011. április 6. szerda 04:06

A kedvező időjárás ezen a nyáron is meghozza a kedvet egy kis “gumikoptatásra”.  Előkerülnek  a nagyvasak. Ugye ismerjük a bizsergető érzést? Természetesen itt most csakis a motorozásról beszélünk! :-)  A szezonkezdetkor előforduló motoros-balesetek mindig megosztják a közlekedőket. Való igaz, hogy néhány rutintalan motoros társunk nem kellő figyelmet fordítva a “tavaszi rozsdára” fokozatosság és tréning nélkül vesz részt újra a forgalomban a téli szünet után. Azonban  az a lassan általánossá váló közszemlélet, miszerint a közlekedésben motorkerékpárral résztvevők eleve felelőtlen, közlekedési morállal nem rendelkező emberek, lássuk be nem kis túlzás. Az évek során sok “hasznos” ötletet vagy méginkább szankció tervet hallottam már, hogy milyen jogszabályokkal kellene elejét venni a “motorosok által okozott” balesethullámnak. Mindeközben jól tudjuk, hogy a közhiedelemmel ellentétben a motoros balesetek 70%-ában nem a kétkerekű vezetője a hibás. Ami igaz, az viszont igaz; néhány  öngyilkos száguldozónak sikerült addig feszítenie a húrt, amíg a közlekedők már-már meggyőzhetők, miszerint a motoros eleve lekűzdendő akadály és nem egyenrangú közlekedési partner. A kamikaze barátainkra vonatkozó viccesebbnél viccesebb szankciók között talán toplistás az ötlet, hogy a renitenskedő motorostól a helyszínen kobozzák el a járgányt. Igazán “érdekes” gondolatnak tűnik még a lóerőszabályozás is, miszerint 100 lóerőnél izmosabb vasat ne lehessen forgalomba hozni. Értem én a problémát, viszont, mint a tánciskolában, itt is a kályhától indulva kellene megtenni a kezdő lépést, azaz a jogosítványszerzés feltételei és körülményei körül kellene talán elsőként körülnéznünk, mert ugye a Riga 16-ról Suzuki GSX-R 1100-ra átülő kamasz nem biztos hogy a helyzet magaslatán lesz egy komoly forgalmi helyzetben. Én úgy gondolom, hogy az egyik ésszerű megoldás lehetne az egyszerű alkalmassági vizsga, esetleg korosztályhoz jobban kötött engedélykiadás, mert tudvalavőleg ezek a böhöm nagy rizskályhák fegyvernek minősülnek!  Tehát konklúzióként talán annyit: nem a kutya a hibás, ha rátámad az emberre. A piac erőszakos szabályozása semmiképp sem ésszerű megoldás néhány fékevesztett,  száguldozó terminátor  jobb útra térítésére. Kedves motoros barátaim, itt a nyár! Kalandra s lóra fel, viszont ne feledjük a régebbi balesetek szörnyű képeit! Okosan, egymásra vigyázva kívánok széles utat!


0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5 (0 szavazat alapján: 0.00 az 5-ös skálán)
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!
Loading ... Loading ...

A cikk megjelent a Beszédtéma, Közlekedés rovatban. Címkék: ,
Oszd meg a facebook-on
Hozzászólások (0) Hivatkozások (0)

Még nincsenek hozzászólások.


Hallasd a hangod Te is!

Ha hozzá szeretnél szólni, akkor be kell jelentkezned!
Nem vagy még regisztrálva? Csak egy 2 perces művelet és Te is részt vehetsz a beszélgetésekben!

A hivatkozások nincsenek engedélyezve.

Alfa Romeo CompetizioneAmerikai autókBalesetBlue CentenarieBudapest-Bamako RallyBugatti VeyronBukósisakBuszC3 Carbonc3 LadyCaterpillarDream BigElektromos autóEttore BugattiGPSGPS sebességmérésGregory DunhamGyorshajtásHarold SternHummer h3HumorInterjúIttas vezetésLakóautóLe MansLuxus lakóautóMagyar Motorok MúzeumaMonster Motoebike From HellMotorbalesetekMunkagépekOldtimerPlatinum PlusRay BaumannRed OctoberRenaultRide to HellSebességrekordTrabant ntUralVédőfelszerelésekVéralkoholVeterán autókVeyron Sang NoirVizibuszYamaha V-Max