Legyetek jók! – A kis hal is hal… – Annak is van farka!

Sokat dolgoztam azon a nyáron… A szent cél lebegett a szemem előtt akkor is, amikor  kollégáimnak nemet mondva a csábító éjszakai bulira, felvonszoltam magam a 2 négyzetméteres vackomba. Csupán a költségmegtakarítás motivált, ugyanis álmaim motorjára spóroltam abban az évben. Jó sorsom a Balaton egyik felkapott éttermébe sodort fiatalon, ambiciózus pincérgyerekként. A szezon végén aztán sikerült is szert tennem egy  Kawasaki Gpz-600 R tipusú rizskályhára, ami abban az időben, több színben  pompázva maga volt a gyönyör!

23 évesen róttam az utakat, és azt sem tudtam esténként hogy fértem be a lakásajtón a nagy arcomtól! . 91-ben többnyire ETZ-k és Simson-ok hasítottak, egy-egy külföldi márkát bitorló melós Jampec, Istenállatnak számított! Ehhez mérten viselkedtem, elsuhanva a keleti “csodák” mellett, direkt feltolt szkafival, becsmérlő pillantások közepette rántottam egy kövér gázt és lezúztam az útról az “araszoló” mocikat.  Az eset, amely megesett s amiről szól-e történet a fonyódi “kiképzésem” utánra datálódik… A szokásos szépséges szeptemberi napok egyikén ismét “nagymenőt” játszva előztem meg egy gyönyörű delfinkék Simson-t, amelynek gazdája egy NDK-szandálos tizenéves, epekedve sandított gépcsodámra

 Még csak nem is biccentve, “belefeküdve” a tankba rongyoltam… – Körülbelül 300 métert! – Ekkor ugyanis erős rángások és köhögések közepette az utolsó csepp nafta is kifogyott a gépemből. A megsemmisülés érzésével szívemben dobtam stenderre a motort és kétségbeesve tekintgettem körbe, hogy a járókelők közül, ki az aki hasát fogva röhög rajtam? És néhány másodperc múlva valóban az aszfaltba akartam kaparni magam… – Vidáman integetve húzott el mellettem a Simson-on a kisgyerek, akit pár perccel előbb nagyképűen előztem meg. A disszidálás, elbújdosás és az önakasztás váltakozva keringtek agyamban, mint lehetőség a szégyen elviselésére, amikor 10 perccel csúfos padkára szorulásom után, mint egy délibáb tűnt fel előttem ismét a “metálszimó”.  Fék, kiskörösi sisak le, és vigyorogva, kezet nyújtva lengette felém 2-literes mosószeres dobozát a szeplős srác. – Egy kis benzin… – Szólt lazán, majd látva  infarktus közeli állapotomat, nyugtatni kezdett. – Bárkivel megesik! – Mondta nevetgélve… – Megkapva a “beöntést”, Kawám életre kelt és komoly hálálkodások és telefonszám csere  (akkoriban csakis vonalas ) után nyeregbe pattanva körbe motoroztuk a várost. Valahogy a piros lámpánál nem akartam “legyorsulni” újdonsült társamat. Haza érve aztán furcsa érzés lett rajtam úrrá; azt hiszem azon a napon lettem igazi motoros, aki rájött, hogy nem a lóerő ami számít, hanem a benzingőz! Azóta meredt szemekkel néznek még az elektromos bringán közlekedő nagymutterek is, akiknek előre integet az utakon a piros Suzuki-s Jampi!