Off-road kicsit másképp

Hétvégi képzésre, ha úgy tetszik tréningre készültünk mi, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem másodéves kommunikációs diákjainak egy csoportja. Nem akartunk messzire menni, épp csak Kolozsvár mellé valahová, hogy olcsó legyen. Hagytuk kolléganőnket, szervezze meg a helyfoglalást és az odautat. Élelmet szállítók autóval, többiek vonattal. Továbbá akinek lehetősége van autóval menni, használjuk ki és ne vonatozzunk. Így indultunk útnak hazánk büszkeségével, a Dacia 1310-el, illetve egy Renault Megane-nal. Az E60-as országút mind a 42 kilométerén száguldottunk 60-nal, mikor megérkeztünk a mezőszélén jobbra kanyarodó letérőre. Itt kezdődött a sárdagasztás. Daciánk jól vette az akadályokat, ami javarészt a jó sofőrnek köszönhető. Na valahol Bivajbasznád és Taknyádfalva közt Rétyen rátértünk a célhoz vezető útra. Sztána falván megkaptuk a vendégházhoz vezető útról az infókat. Amikor az út elfogyni készült, vettük a batyut a hátunkra és gyalogosan vágtunk neki a domboldalnak. Az időjárás sem kedvezett nekünk, először dördült meg az ég idén és az eső is alaposan megeredt. Szivárványok alatt másztunk meg néhány dombot, elhaladva lovarda, juhnyáj és egyebek mellett. Emlékeztetni akarlak, hogy egy vendégházba indultunk tárgyalástechnika képzésre.

Másfél órányi esőben, agyagban és ennek a keverékében való gyaloglás után megérkeztünk a Riszeg vendégházba. Itt még nem szabad felsóhajtanunk, ugyanis a hétvégére szánt kaja becsüs Daciánk csomagtartójában pihen, mi pedig éhesebbek vagyunk egy politikai fogolynál. Erőt gyűjtve és összeszedve a csapat többi felét visszaindultak az autóhoz, hogy egy másik kerülőúton idehozzák, remélhetőleg kajástól. Két-három-néhány óra múlva megjött mindenki. Ruhájuk színe már-már felismerhetetlen volt az agyagos sártól. Történeteik alapján nem kevés időt töltöttek a bokáig érő masszában az autókat tologatva fel a dombtetőre, a Riszeg vendégházhoz.

Péntek este, elkezdődik a képzés. Autóink pihennek egész szombat estig a frissen mosott gyepen, nagy kiképzésnek néznek elébe.

6:00, elindulunk vissza Kolozsvárra. Kiérve a vendégház kapuján máris kiszállunk az autóból és  mögéje kerülünk. Jól gondolod: tolni! Még meggondolhatnám, hogy vonattal menjek, de nem! Én kitartó tökös csaj vagyok és igenis végigcsinálom! Becsüs Daciánk sofőrt vált és Zs száguld vele fel-alá a dombokon. Tolni igencsak kevésszer kell hazánk büszkeségét, de a Renault hamar feladja a harcot. Bizony alacsony az alja, bizony felfőzi a vizet, nem mezei útra tervezték. A napszak végére érve ránk zúdul a sötét. Erre a napra jósolták a legnagyobb, legkerekebb Holdat. Hát mi ebből nem sokat észlelünk, ugyanis felhős az ég, lekvár köd szitál lefele esővel keverve.

Közös megegyezéssel úgy döntünk, hogy a Land Rover után szépen kitologatjuk a Daciát az E60-ra, aztán visszamegyünk és a már víztől lehűlt Renault mögé kerekedve ismét kijutunk az E60-ra.  Mi gyalogosan bokáig tocsogunk az eső és agyag által keletkezett masszában, törölgetjük magunkról az első kerék alkotta sárt, és minden erőnket próbáljuk átadni az autónak. Araszolunk előre. A vízszintesben előrehalad az autó, mi négyen unottan tocsogunk a jármű után, ügyet sem vetve arra, hogy az út melyik oldalán van kisebb sár. Boldogan néztünk a sötétben előttünk haladó autó két vöröslő lámpájára, amely úgy ficánkolt jobbra-balra, akárcsak egy menekülő hal farka. Bizony nem szándékos a driftelés, ilyen az út! Amikor a lámpák egyre közelebb látszottak, tudtuk, ismét tolnunk kell. Körbekerítettük, ki oldalról, ki hátulról kézbe vettük a már rég nem hófehér járművet és útjára igazítottuk, majd folytattuk gyalogos utunkat a távolodó lámpák után kullogva. Időközben felfedeztünk némi civilizációra utaló jeleket, villanyoszlopok világítanak a völgyben az út mentén! Hurrá! Itt van élet.

Még 10 percnyi sárgyúrás és ázás után kiérünk a főútra. Yess!! Már csak egyszer kell ezt az utat megtenni, azaz 3-4 km vissza a Renault-hoz és lehet kezdeni elölről az off-road mutatványokat. Fiaink udvariasak és tekintettel női mivoltunkra, úgy döntenek, nekünk nem kell visszamennünk a másik autóért. Életem egyik legjobb híre, hogy beülök a jól kimelegített Land Roverbe és elindulok Kolozsvár fele.

Pénzzel, melegítő felsőkkel, elemlámpával ellátva fiainkat elindultunk hazafele. Ők rágyújtva egy jól ismert nótára vették az irányt visszafele. A továbbiakról szubjektíven nem írhatok, ugyanis nem voltam jelen, de mint megtudtuk kollégánk édesapja traktorba ült és elindult a kezdő off-roadosok után, kihúzni őket a kátyúból.

Éjszaka háromnegyed kettőre sikerült ki-kinek otthona melegét megérezni. Bár mi csak egy tárgyalástechnika képzésre készültünk, sikerült betekintést nyerni az off-road világába: sportcipőben, farmernadrágban, Daciával, Renault-val.

Vajon akarunk még team-buildinget a dombok között autók közé szorulva?!